23. rész

Lementem üdvözölni Austint, majd pár percig még beszélgetett anyuval, de mivel ő elment dolgozni, mi felmentünk a szobámba. Kínosan éreztem magam végig, alig vártam már, hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. Amikor felértünk az emeletre, szinte még nem is zárult be mögöttünk az ajtó, Austin magához rántott, és megcsókolt. Automatikusan visszacsókoltam, átkaroltam a nyakát de amikor már a pólóm szélénél járt, és a bőrömet simogatta, eltoltam magamtól.
-  Beszélnünk kell. - mondtam.
- Ne most, kérlek. - megpróbált újra megcsókolni, de én kicsit hátrahúztam a fejemet. - Ashley, ne csináld már . Őrülten kívánlak, nem is tudom, hogy mikor voltunk utoljára együtt. Alig vártam, hogy az anyukád elmenjen, és végre kettesben legyünk. Kérlek, nem bírom tovább.
- De..
- Szeretlek, Ashley. - vágott közbe, és megfogta az arcomat. Pár pillanatig csak néztem a szemét, megpróbáltam olvasni belőle. Vágyat láttam benne, szeretet, odaadást. Kétségbeesetten álltam itt, bűntudatosan. Szánalmasnak éreztem magam. Végül hagytam, hogy Austin újra megcsókoljon, aztán csak sodródtam az árral.

Könnyeimet nyelve ültem az ágyamon, miután Austin elment, és gondolkodtam.
Azzal az elhatározással hívtam ma ide, hogy szakítok vele, erre az ágyban kötöttünk ki. Egyszerűen nem tudtam megtenni. Annyira szerelmesen nézett rám, hogy képtelen voltam. A legrosszabb viszont, hogy úgy éreztem, mintha megcsaltam volna Justint. Ami azért valljuk be abszurd, hiszen Austin a barátom, őt csaltam meg. Valamiért mégis most érzek bűntudatot, és most van lelkiismeret furdalásom, nem akkor, amikor Justinnal feküdtem le. Furcsa volt ez, össze voltam zavarodva, még soha nem éreztem így. Egy valamiben voltam biztos, hogy ez nem ismétlődhet meg többször. Nem akarom Austint még tovább áltatni. Ez után már száz százalékosan biztos voltam benne, hogy szakítanom kell vele. Jó volt a szex, de az én részemről érzelemtől mentes volt.
 Gondolataimból a telefonom csörgése zavart fel, és amikor megláttam, hogy ki az egy apró mosoly futott át az arcomon. Azonnal felvettem, majd köszöntem Justinnak, aztán a további formaságok után csak egyszerűen kiböktem.
- Nem jössz át? Anyu és apu csak reggel jönnek haza. Nem érzem valami jól magam, szükségem van valakire, akivel beszélhetek. - piszkáltam a takaróm szélét, miközben beszéltem.
- Átmehetek. - mondta.
- Jól van, az ajtó nyitva lesz, majd gyere fel.
- Rendben.
Elköszöntünk, aztán letettem a telefont, és elfeküdtem az ágyamon, az arcomat pedig a párnába fúrtam. Így vártam, hogy megérkezzen. Elég sok idő eltelt, mire hallottam a szobám ajtaját nyílni, aztán már csak azt éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem, és két erős kar fonódik a derekam köré.
- Szia. - hallottam a suttogást a fülembe, aztán kaptam egy puszit is.
- Szia. - köszöntem, miközben megfordultam, és adtam a szájára egy kis puszit.
- Na mi a baj? - kérdezte, amikor elváltunk egymástól, és a hajamat hátrasimította az arcomból.
- Csak olyan rosszul érzem magam. Először is, anyu tud kettőnkről. Látott minket reggel az autóban, így kénytelen voltam mindent elmondani neki. Jól leteremtett, hogy mégis, hogy képzelem, hogy ezt teszem Austinnal, nem ezt érdemli, és hát végül is igaza van, de aztán mellém állt. Azt mondta, hogy mindegy kivel vagyok, csak legyek boldog. - mosolyogtam, és felnéztem rá, és ő is azt tette.
- Akkor nem haragszik? - kérdezte.
- Az elején nagyon dühös volt, de már szerencsére nem. Hosszasan elbeszélgettünk, szinte mindent elmondtam.
- Akkor mi a baj? Van még valami, ugye? – ráncolta a homlokát.
- Itt volt Austin. El akartam neki mondani, hogy vége, de nem ment. Nem voltam rá képes. Úgy sajnálom. - sóhajtottam.
- Figyelj, én nem haragszok. Megértem, ha akarsz egy kis időt, tényleg. Elhiszem, hogy nehéz. Én nem sürgetlek. - mondta biztatóan.
- De Justin, nekem ez szörnyű érzés! Pár órája, még Austin volt itt, most pedig te. A ribancok csinálnak ilyet. - suttogtam lemondóan, és inkább elfordítottam a tekintetemet róla. Nem bírtam a szemébe nézni.
- Ashley! - szólt rám, és kényszerített, hogy nézzek a szemébe. - Ne beszélj már butaságokat. Nem vagy ribanc, ezt most felejtsd el!
- Aranyos vagy, hogy nyugtatni próbálsz, de..
- Nem! Kérlek, hagyd ezt abba. Nem te tehetsz róla, nem tudunk parancsolni az érzéseinknek. Te próbálkoztál, de egyszerűen nem ment.
- Tudom.
- Kérlek, ne kezdj önostorozásba.
- Rendben. - bólintottam egy aprót. - Köszönöm, hogy eljöttél, és viszonylag megnyugtattál. Köszönöm, hogy számíthatok rád.
- Mindig számíthatsz rám, bármi is történjék. - suttogta, majd közelebb csúszott hozzám, és először mióta itt van, megcsókolt.
- Fáradt vagy? – kérdeztem, amikor elváltunk egymástól.
- Kicsit. – bólintott.
- Akkor miért jöttél? Nyugodtan pihenhettél volna otthon, megértettem volna! Ne haragudj, amiért iderángattalak. – biggyesztettem le az alsó ajkamat.
- Ugyan már. Hallottam a telefonban, hogy van valami, ezért kötelességemnek éreztem, hogy itt legyek veled. – mondta, miközben lágyan simogatta a hátamat, ami nagyon jól esett.
- Köszönöm, ez aranyos tőled. – mosolyogtam, és ezúttal én csókoltam meg őt. - Itt alszol?
- Nem tudom, nem igazán szeretnék a szüleiddel összefutni. – fintorgott.
- Anyu reggel 8-kor, apu pedig 9-kor jön. Nekem úgyis fél 9-re a stúdióban kell lennem.
- Rendben, de, csak ha nem baj.
- Dehogyis. – ráztam meg a fejemet. – Mész zuhanyozni?
- Otthon zuhanyoztam, azért tartott kicsit sokáig, mire ideértem.
- Értem, akkor én megyek. Megpróbálok sietni. – vigyorogtam, aztán egy puszi után bementem a fürdőszobába. Tényleg siettem, ugyanis 20 perc múlva már tisztán és frissen mentem vissza a szobába. A szám azonnal mosolyra húzódott, amikor megláttam a békésen alvó Justint az ágyamon. Nem ébresztettem fel, lassan, csendesen másztam be mellé, és odabújtam a karjaiba. Álmában átölelt, és kicsit magához húzott. Így aludtunk el.

Remélem tetszett, tudom, hogy nem a legizgalmasabb rész lett, de azért írjátok le a véleményeteket! :)