18. rész

https://www.youtube.com/watch?v=JslbMrm9VTw&feature=related

Amikor vége lett az interjúnak, és eljutott az agyamig az, amit Justin mondott, azonnal kikerestem a telefonomban a számát, és már hívtam is.
- Szia! - vette fel pár csöngés után.
- Mégis mit képzelsz magadról? - estem neki azonnal.
- Mi? Miért, mi történt? - kérdezte kíváncsian.
- Mi történt? Láttam a mai interjúdat, és nagyon dühös lettem! Hogy képzelted, hogy olyanokat mondhatsz rólam? Elfelejtetted, hogy barátom van? Szerinted mégis mit fog gondolni? Azt hittem megegyeztünk, akkor nem értem. Szándékosan akarsz nekem rosszat? - kiabáltam.
- Hé-hé-hé! Állj!- szólt közbe. - Azt hiszem, tudom melyik interjúról, van szó, és közlöm veled, hogy az már nem most készült, csupán most került adásba! Sajnálom, tényleg! Poénnak szántam.
- Poénnak? Sajnálom, de én egyáltalán nem tudtam rajta nevetni! Megjegyzem, elég sajátos a humorérzéked!
- Sajnálom, ne haragudj. Ha akarod, kiírom twitterre, hogy csak hülyéskedtem.
- Sokra megyek vele, igazán. Tudod, nem hiszem, hogy Austin unalmában a twitteredet olvasgatná! Inkább ne csinálj semmit, már így is eleget tettél. - morogtam, majd köszönés nélkül rácsaptam a telefont.

Dühösen kapcsoltam ki a tv-t a telefonbeszélgetés után, és mentem fel a szobámba. Nem tudtam, mit csináljak, ezért a feszültség levezetéseképpen elkezdtem takarítani. Elpakoltam a szobámban, aztán kiválogattam a ruháimat. Sok felesleges dolgot kidobáltam, így több szabad hely lett a szekrényemben. Ez eltartott pár óráig, így már délután volt, mire végeztem. Időközben megéheztem, ezért lementem a konyhába, hogy kaját készítsek magamnak, de mire leértem, pont csöngettek, így a konyha helyett a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Kíváncsi voltam ki lehet az, és amikor megláttam, azonnal felvettem egy kis mosolyt az arcomra.
- Szia. - köszöntem Austinnak, aki ugyanúgy üdvözölt, majd beljebb jött. Puszi nélkül ment el mellettem, és már nem sejtettem semmi jót.
- Mit keresel itt? Úgy értem, estére beszéltük meg, nem? - kérdeztem.
- De. - bólintott. - Kérdezek valamit, és kérlek, őszintén válaszolj.
- Rendben. -  mondtam félénken.
- Van közted és Bieber között valami?
- Nincs! - vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan is. Összehúzta a szemöldökét és érdeklődve nézett rám.
- Igazán? Miért nem hiszek neked? - vont vállat.
- Nem tudom, de kellene! Nincs köztünk semmi, az x faktor óta nem is nagyon találkoztam vele! Austin, én is láttam a mai interjút, de csak viccelt. Nincs közöttünk semmi. - tagadtam.
- Nem hiszem, hogy csak viccelt. Már az elején megmondtam, hogy rád fog hajtani!
- Austin, bízz bennem, kérlek.
- A fenébe is, nem megy! - kiáltott.
- Nos, a bizony baj! - emeltem fel én is a hangomat, pedig tudtam, hogy rosszul cselekszem. Nem ezeket akartam mondani, de valami, valami furcsa dolog miatt mégsem mertem elé állni és bevallani mindent. Egyszerűen nem voltam rá képes.
- Azt akarom, hogy ne találkozz vele többet, kerüld el őt! Nem akarlak a közelébe tudni!
- Mi? Nem tilthatod meg nekem, hogy kivel találkozzak, és kivel ne. - néztem rá jelentőségteljesen, és egyben dühösen is.
- Ashley, hát nem veszed észre, mi történik? Amióta felbukkant ez a hülye gyerek, alig vagyunk együtt, nem érzem azt, hogy szeretnél! Teljesen elvesz téged tőlem! Hát nem látod? - tárta szét a kezeit kétségbeesetten. A düh helyett már szomorúság volt a szemeiben, így én azonnal elszégyelltem magam. Tudtam, hogy mindenben igaza volt.
- Igazad van. - hajtottam le a fejemet. - Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem törődtem veled, hogy elhanyagoltalak. Szeretlek, még akkor is, ha ezt mostanában nem mutatom ki. - lépdeltem hozzá közel, és megfogtam az egyik kezét.
- Én is szeretlek, épp ezért is nem akarlak elveszíteni! - ölelt magához, és egy puszit adott a fejem tetejére.
- Nem fogsz. - súgtam a mellkasába, majd éreztem, hogy egy könnycsepp hagyta el a szememet.

Austin nem volt itt sokáig, mivel vissza kellett mennie dolgozni, és azzal ment el, hogy majd este találkozunk. A hangulatomon nem javított a látogatása, sőt. Még rosszabbul lettem, a sok hazugságtól. Minél több gyülemlik fel bennem, annál jobban érzem, hogy nem bírom tovább. Legszívesebben mindent elmondanék neki, hogy végre őszinte legyek, de nem tudtam. Nem tudtam ezt megtenni, akármennyire is akartam, képtelen voltam rá. Ez után a beszélgetés után az étvágyam is elment, így felmentem a szobámba, befészkeltem magam az ágyamba a laptopom társaságában, és egy filmet kezdtem el nézni. Már a végénél tartottam, amikor jött egy üzentem, Justintól.

Otthon vagy?

Visszaírtam, hogy igen, aztán tovább folytattam a filmet, ám szinte még egy perc sem telt, amikor kaptam egy újat.

Egyedül?

Erre is válaszoltam, és kicsit furcsálltam ezeket, az üzeneteket, nem értettem, miért kérdezi. Nem törődtem vele, főleg, hogy ez után már nem jött új. Végig néztem a filmet, és elterveztem, hogy nézek egy újat, amikor aztán csengettek. Ránéztem az órámra, hogy de megnyugodtam, amikor tudatosult bennem, hogy még csak 5 óra, Austin nem lehet. Kíváncsian mentem le, hogy kinyissam az ajtót, ami előtt Justin állt.

- Justin, hát te? - kérdeztem, és azonnal behúztam, nemhogy valaki meglátja.
- Lelkiismeret furdalásom van az interjú miatt, bocsánatot akartam kérni.
- Ezt megtehetted volna telefonon is. – mondtam - Sőt, meg is tetted.
- Tudom, de szerettem volna látni, hogy jól vagy-e. Aggódok érted, Ash. - sóhajtott.
- Nem kell, megvagyok. - vontam vállat.
- A szemed alatti karikák és a fáradtságot, szomorúságot tükröző szemeid nem ezt mutatják. - érintette meg az arcomat, én pedig lecsuktam a szemeimet, hogy élvezzem picit az érintését, de aztán hátrébb léptem.
- Jól vagyok, ne aggódj miattam. Nem kellene most itt lenned, kérlek, menj el. - mutattam az ajtó felé. Szándékosan nem mondtam el neki, hogy Austin tulajdonképpen megtiltotta, hogy találkozzunk.
- Csak elköszönni jöttem kis időre, ugyanis hazautazom pár napra Kanadába a nagyszüleimhez. Nem akartam úgy elmenni, hogy nem látlak előtte. - jött közel, nagyon közel hozzám. Nem hátráltam, hagytam, hogy kezeit felcsúsztassa a karomon, majd aztán le, és összekulcsolja a kezeinket.
- Kedves tőled. - suttogtam, és felnéztem az arcába, de talán nem kellett volna. Barna szemei azonnal, mint mindig megbabonáztak, én pedig már el is felejtettem, hogy nekem nem szabadna vele még egy légtérben sem tartózkodnom. Nem gondoltam semmire, hirtelen meggondolatlanságból közelebb léptem hozzá majd megcsókoltam. Most először csókoltam őt meg, és élveztem. Nem érdekelt semmi és senki, csak ő. Azonnal visszacsókolt, egy percig sem tétovázott, és közben szorosan magához ölelt. Egy szenvedélyes, lágy csók volt, és talán szerelemmel teli. Az utolsóban nem voltam biztos, csak azt tudtam, hogy utoljára Austinnál éreztem ezt.
- Vigyázz magadra, Ashley! - puszilta meg a homlokomat, amikor elváltunk, aztán egy mosoly után kilépett a házból.

Sziasztok, itt is az új rész, remélem tetszett! Tudom, az előző nem volt a legjobb, ez meg is látszik a komik számán. Remélem ez jobban fog tetszeni, és többen írtok majd! :)