27. rész

Justin szemszög

Tudtam, hogy megbántottam Ashleyt, de annyira dühös voltam, hogy egyszerűen nem tudtam kontrolálni magamat, és a fejéhez vágtam olyat is, amit nem akartam. Tudtam azt is, hogy nehéz neki ez a helyzet, és azt várja, hogy legalább én majd megértem, de már nem bírtam magamban tartani a gondolataimat. Egész nap feszült voltam, egyszer még Scooterrel is összevesztem, majd aztán anyával is. Este kértem tőlük bocsánatot a viselkedésemért, amikor sikerült némiképp megnyugodnom, és beláttam, hogy tiszteletlen voltam velük. Rájöttem, hogy talán kicsit durva voltam Ashleyvel, ezért fel akartam hívni, hogy bocsánatot kérjek, de végül aztán úgy döntöttem, hogy majd másnap elmegyek hozzá, és személyesen megbeszéljük. Egész éjjel szinte alig aludtam, csak forgolódtam, végül előszedtem a telefonomat, és felnéztem twitterre. Válaszolgattam a rajongóknak, és párat be is követtem. Vicces volt látni, hogy mennyire örülnek neki. Ez mosolygásra késztetett, kicsit jobb lett tőle a kedvem. Ez után letettem a telefonomat, és megpróbáltam újra elaludni, ezúttal szerencsére sikerült is.
Reggel, amikor felébredtem azonnal kipattantam az ágyamból, majd lementem a konyhába, ahol anya már a reggelit készítette.
- Jó reggelt. - köszöntem, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked is. - mosolygott. - Jól aludtál? - kérdezte mosolyogva.
- Nem igazán, nehezen tudtam elaludni. - fintorogtam. - Eszek, és elmegyek Ashleyhez, jó?
- Persze. - bólintott. - Remélem kibékültök, de ha esetleg nem, kérlek, ne kiabálj vele, és ne mondj neki sértő dolgokat.  Hidd el, neki is nagyon szörnyű érzés lehet. Beszéltem vele tegnap reggel, és szeret téged. - simított végig biztatóan a hátamon.
- Tudom, és nem akartam neki azt mondani, de egyszerűen csak kibukott belőlem. - néztem rá.
- Elhiszem, hogy neked sem jó, de nyugi, hamarosan minden rendben lesz. Bízom benne.
- Én is. - bólintottam, majd rámosolyogtam. - Köszönöm anyu, hogy meghallgatod minden hülyeségemet.
- Ugyan már, ne butáskodj. - rázta meg a fejét, majd ezúttal én kaptam puszit tőle.

Idegesen, és kicsit feszültem álltam Ashley házának az ajtaja előtt, miközben vártam, hogy valaki kinyissa nekem az ajtót. Ez meg is történt, és felbukkant előttem Ashley, pizsamában, fáradt, kisírt szemekkel. Bűntudatom lett, mert tudtam, hogy ez miattam volt. Hirtelen megsajnáltam őt.
- Hát te? - kérdezte erőtlen hangon.
- Beszélni szeretnék veled, egyedül vagy?
- Apuval, de ő alszik. Gyere nyugodtan. - mutatott be, majd félre állt, hogy be tudjak menni. A konyhába mentünk, ahol aztán megállt az asztal mellett, és kíváncsian nézett rám. Közben megcsörrent a telefonom is, Scooter hívott, de nem vettem fel neki. Lenyomtam, majd ki is kapcsoltam. Tudtam, hogy ezért még kapni fogok, de most nem érdekelt. - Szóval?
- Bocsánatot akarok kérni, amiért tegnap kiabáltam veled, és amiért olyanokat mondtam, amiket nem kellett volna. Tudom, hogy megbántottalak, és nagyon sajnálom, nem akartam neked fájdalmat okozni. Egyszerűen csak annyira rossz, hogy vele vagy. Ez nekem így nagyon kellemetlen, olyan, mintha megcsalnál, és szörnyű érzés. Szeretlek Ashley, és nem akarok osztozni rajtad. Azt hittem, hogyha bevallod magadnak az érzéseidet, és nekem is, akkor végre együtt leszünk, ketten. - mondtam el neki őszintén, ami bántott.
- Nincs okod bocsánatot kérni, igazad volt. - sóhajtott. - Nem így akartam, csak kicsúszott a kezeim közül minden, és nem tudtam irányítani a dolgokat. Tudtam, hogy ez így nem jól van, de mégsem tettem ellene semmit. Már régen szakítanom kellett volna Austinnal, és én megértem, hogy kiakadtál, valószínűleg nekem sem esne ez jól fordított esetben. Sajnálom Justin, és tudom, hogy már sokszor mondtam, de ígérem, amint találkozunk, szakítok vele. Veled akarok lenni. - suttogta el a végét a szemembe nézve.
- Rendben, de jobb lenne, ha addig nem találkoznánk. Bízok benned, hogy ezúttal betartod az ígéretedet, de addig, ameddig nem vagy szabad, kérlek, szüneteltessük ezt. Ne vágj ilyen rémült arcot, ez nem szakítás, csak már nem akarok több veszekedést Austin miatt.
- Jó, ahogy akarod. - bólintott. - Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte hirtelen, és ez volt az első alkalom, hogy ő mondta ki először.
- Tudom. - mondtam halkan, majd nem bírtam tovább, a derekához nyúltam, magamhoz húztam, és szorosan megöleltem. - Én is szeretlek. - suttogtam a fülébe, és megpusziltam. Vékony kis kezeit átfonta a derekamon, úgy szorított, és fúrta a fejét a mellkasomhoz. Annyira jó volt csak úgy állni ott, megnyugtatott a közelsége, és örültem annak is, hogy kibékültünk, de ezt sajnos megzavarta valaki, aki hosszasan kezdett el csengetni.
- Ki ez az őrült? - kérdezte rám nézve, mire én csak megrántottam a vállamat, aztán elindult az ajtóhoz, én pedig követtem, de lehet jobb lett, volna, ha inkább a konyhaablakon keresztül  távozom, ugyanis Austin volt a látogatónk. Dühösen állt az ajtóban, majd amikor meglátott engem, az arca egy grimaszba torzult.
- Ezt nem hiszem el, komolyan. - rázta a fejét hitetlenkedve, miután félretolta Ashleyt, és bejött a házba.
- Mit keresel itt Austin?
- Mit keresek itt? Én mit keresek itt? Inkább ő mit keres itt? - mutatott rám. - Óh várj, ne válaszolj, tudom a választ! Inkább arra felelj, hogy mégis mikor akartad elmondani, hogy mekkora egy ribanc vagy?
- Miről beszélsz? - kérdezte, aztán félve pillantott rám, majd vissza a pasijára.
- Erről baszd meg! - kiáltotta, aztán a kezébe adott egy újságot, aminek a címlapját innen láttam, pedig nem álltam olyan közel hozzájuk. Egy kép volt, rólam és Ashleyről. A stúdió előtt készült pár napja, amikor elvittem, és csókolóztunk. Fenébe! Bizonyára Scooter is ezért keresett.
- Figyelj, én.. én. - kezdett el akadozva beszélni, de közbe vágtam.
- Nem az ő hibája Austin. - mondtam, ő pedig hitetlenkedve kapta felém a tekintetét.
- Te inkább fogd be a szád, mielőtt átformálom az arcodat.
Szemei szinte villámokat szórtak, nagyon dühös volt, és feldúlt.
- Lefeküdtél vele, Ashley? - fordult hirtelen el tőlem.
- Mi?
- Azt kérdeztem, hogy lefeküdtetek-e vagy sem! - emelte fel a hangját, és követelte a választ. Feszült voltam, egyáltalán nem így képzeltem el ezt a mai napot.
- Én.. - Ashley szinte megszólalni sem tudott, annyira kétségbe volt esve, és nem tudott mit mondani, de szavak nélkül is egyértelmű volt Austinnak a válasz. Egy pillanatra összeszorította a szemeit, megfordult, és azt hittem, hogy el akar menni, ám meggondolta magát, és visszafordulva egy óriási pofont adott Ashleynek.

Remélem tetszett ;)

26. rész

Reggel, amikor felébredtem, Justin már nem volt mellettem. Azonnal eszembe jutott a tegnap este, így kicsit elszomorodtam. Nem tudtam, hogy most mit kellene csinálnom, várjak ameddig visszajön, vagy menjek  megkeresni. Nem gondolkoztam volna a választ illetően, ha még mindig csak ketten lennénk a házban. Végül mégis felkeltem, amikor 5 perc után sem volt semmi jele Justinnak. Inkább felvettem a ruháimat, aztán lassan kinyitottam az ajtót, és kimentem a szobából. Elindultam lefelé, és a lépcső közepén meghallottam Justin nevetését, majd azt követte az anyukája hangja. A konyhában voltak. Mérlegeltem egy kicsit, hogy megzavarjam-e őket, vagy inkább menjek vissza a szobába, de végül erőt vettem magamon, és lementem hozzájuk.
- Sziasztok. - köszöntem halkan, amikor beértem a konyhába. Justin csak rám nézett, majd visszafordult a reggelijéhez, Pattie viszont egy hatalmas mosollyal az arcán köszöntött.
- Jó reggelt, Ashley. Éhes vagy? - kérdezte.
- Kicsit. - bólintottam félénken.
- Akkor gyere, csatlakozz közénk. - intett, én pedig leültem Justin mellé. Az asztalon amerikai palacsinta volt juharsziruppal, ami az egyik kedvencem. Mielőtt azonban vettem volna, Justinra néztem, aki azonban nem tanúsított felém semmilyen érdeklődést. A kezemet óvatosan, hogy Pattie ne vegye észre rásimítottam a combján lévő kezére, ám ő eltolta onnan. Ezzel a cselekedetével nagyon megbántott, de valószínűleg én is meg lennék sértődve a helyébe. Nem próbálkoztam több mindennel, főleg nem az anyja előtt, így inkább a palacsintára szenteltem a figyelmemet.
- Mond csak, jól aludtál? - érdeklődött Pattie kedvesen, miután észrevette, hogy Justinnal kicsit feszült köztünk a hangulat.
- Igen, nagyon. - bólintottam. - Szerencsére sikerült kialudnom magam, mivel ma csak 11-re kell mennem a stúdióba.
- Értem. És élvezed? Tetszik? - kíváncsiskodott, és úgy láttam rajta, hogy tényleg érdekli, és nem csak azért beszél hozzám, hogy ne érezzem magam kínosan.
- Igen, eddig nagyon. Kicsit furcsa még, de gondolom, majd megszokom. - mosolyogtam.
- Igen, majd biztosan. Az elején még Justinnak és furcsa volt a hirtelen jött figyelem, ugye? - nézett rá, csak, hogy szólaljon már meg végre.
- Aha. - dünnyögte. - Én megyek, felöltözök, aztán elviszlek Ashley. - intézte felém a szavakat, de nem nézett rám. Felállt, majd felment az emeletre.
- Ne törődj vele. - mondta nekem halkan Pattie. - Majd megnyugszik.
- De igaza van. - sóhajtottam letörten, és eltoltam magamtól a tányért, amin a palacsinta volt. Még az étvágyam is elment. - Elmondta, igaz? - néztem rá fel, ő pedig bólintott egy aprót. Így még rosszabbul voltam, szégyelltem magam.
- Ash, én nem foglak elítélni, nincs jogom ítélkezni feletted, csak annyit kérek tőled, hogy ne törd össze a szívét, jó? - kért kedvesen.
- Nem akarom, csak annyira nehéz.
- Elhiszem, viszont Justin nem olyan, aki szeret második lenni. - kuncogott fel kicsit. - Egy ideig még elviseli, és megértő, de hosszabb távon már elkezdi zavarni a dolog. Erre gondolom már te is, rájöttél.
- Igen. - súgtam.
- Akkor tudod, mit kell tenned. - simított végig a vállamon.
- Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem. - néztem fel rá hálásan.
- Szimpatikus lány vagy. - vont vállat vidáman. - Justin jó helyen van melletted. Csak túl kell jutnotok az akadályokon, és akkor minden rendben lesz.
- Remélem. - mosolyogtam. - Felmegyek, és megpróbálok beszélni vele.
- Rendben. - bólintott, én pedig felálltam, majd felmentem Justin szobájába. Nem volt még ott, de nem sokat kellett várnom, és kijött a fürdőszobából. Meglepődött, amikor meglátott, de aztán rendezte a vonásait.
- Mindjárt mehetünk. – mondta nyugodtan, mintha semmi baj sem lenne, de persze tudtam, hogy van. A szekrényéhez sétált, ugyanis póló nem volt rajta, csak egy fekete nadrág. Szívesen néztem volna még izmos felsőtestét, ám hamar keresett egy felsőt a szekrénybe, amit aztán fel is vett.
- Mielőtt elindulunk, kérlek, beszéljük meg a tegnapit. – mondtam halkan, miután megfordult.
- Nincs mit beszélni róla. Austinnal leszel, megértem, hiszen ő a barátod. Semmi jogom megszabni, hogy mit csinálj. Hiszen nem velem jársz. – idegesítően lassan, és nyugodtan beszélt, mintha nem is érdekelné semmi. Mintha neki ez teljesen normális lenne. Sértett volt, láttam rajta, és akármennyire is nem akarta, kihallatszott a hangjából. Ahogy a gúny is.
- Könyörgöm, ne csináld ezt, megbeszéltük, azt mondtad, hogy adsz nekem egy kis időd.
- Persze, nem gond. – vont vállat.
- Justin, ne legyél már ilyen.
- Miért, mit vársz? – fordult felém kitárt karokkal, és mintha dühösen villant volna egy pillanatra a szeme. – Mit mondjak? Ő a barátod, akkor? Mit csináljak? Igen, azt mondtam, hogy tudok várni, adok egy kis időd, de nem gondoltam, hogy még két hét után is hülyíteni fogod mindkettőnket. Nem tudom, hogy meddig fogom még ezt így bírni, de nem fogom soká tűrni, hogy osztoznom kell rajtad egy másik pasival.
- Én nem játszok veletek, Justin.-  suttgotam könnyes szemekkel.
- Nem? Akkor mégis mit csinálsz? Egyik este vele vagy, másik este meg velem. Kurva jó érzés gondolhatod, hogy valaki más dugja a nőt, akit szeretek. – kiabálta, én pedig nagy szemekkel néztem rá.
- Justin.. – kezdtem, viszont hang nem jött ki a számon, a torkomon akadt a szó. Nem igazán tudtam erre mit felelni, mert akármennyire is fájt, igaza volt.
- Ne haragudj, amiért ilyen nyersen fogalmaztam, de így érzek, sajnálom. Itt az ideje, hogy válassz. Most viszont jobb lesz, ha megyünk.

- Pillanat. – mondtam, majd átmentem a fürdőbe, ahol beálltam a tükör elé, és megtámaszkodtam a mosdókagylón. Felnéztem a tükörbe, és néztem a szememet, ami most szomorúan csillogott a könnyektől. Nem akartam így találkozni senkivel, ezért megmostam az arcomat, és kicsit rendbe hoztam magam. Viszonylag sikerült is, de még így is nagyon rosszul néztem ki. Nem akartam Justint megváratni, ezért nem tartózkodtam sokáig a fürdőszobában, hamar visszamentem hozzá.
- Mehetünk. - suttogtam, de nem néztem rá. Borzasztóan szégyelltem magam előtte. Összeszedtem a holmimat, majd elindultunk. Pattie már nem volt a földszinten, így nem tudtam elköszönni tőle, de most nem is bántam. Szerintem képtelen lettem volna a szemébe nézni.
Az autóban néma csend volt, még a rádió sem ment. Nagyon kínos volt az egész, én könnyeimet próbáltam visszatartani, ő pedig mereven ült, és csak az utat nézte, miközben vezetett. Teljesen figyelmen kívül hagyott.
- Sajnálom, Justin. – fordultam fel, amikor leparkolt a stúdió előtt, és azt mondtam, ami először az eszembe jutott. Másra nem hiszem, hogy képes lettem volna.
- Nem érdekes, jó szórakozást Austinnal. – fordult felém komor arccal, de csak egy pillanatra. Ezzel az egy mondattal sikerült teljesen telibe találnia. Megalázottnak éreztem magam, így minden szó nélkül szálltam ki az autóból, majd ott hagytam, és az időközben eleredő könnyeimet törölgetve az arcomról, mentem be a stúdióba. 

Csatamező

Nem, nem résszel jövök egyelőre, ugyanis ez egy novella, amit egy versenyre írtam. Justinról szól, szóval akit érdekel, az olvassa el! Örülnék pár véleménynek, hogy tetszik-e nektek.

https://www.youtube.com/watch?v=P5RngrO8Tik

Even though we didn’t make it through
I am always here for you

- Justin, engedj el! - kiabáltam zokogva.
- Alex, nyugodj meg, könyörgöm. - kért, és közben erősen fogott, hogy ne tudjak elmenni.  
- Ne! Ne kérj semmire, elegem van.
- Sajnálom, annyira sajnálom. Ígérem, hogy többet nem fog előfordulni.
- Az ígéreteiddel már torkig vagyok! Végeztem Justin, komolyan!
Próbáltam kierőszakolni magam a karjai közül, de egyszerűen nem ment, annyira erősen tartott.
Mindig ez van. Hazudik, én kiakadok, kiabálunk, ő könyörög, én megbocsátok, de ezúttal nem így lesz. Nem fogok mindig mindent elnézni neki.
- Hibáztam, tudom, de szeretlek, Alex. Vagy te már nem szeretsz?
- Tudod jól, hogy szeretlek. Egyszerűen csak nem bírom már az állandó hazudozásaidat. Tudod nagyon jól, hogy azt utálom a legjobban, az utóbbi hónapok mégsem szólnak másról! Folyton a szemembe hazudsz, aztán ha rájövök, letagadod! Mégis, hogy bízzak így benned? - néztem rá szomorúan, összetörten.
- Alex, mindent meg fogok tenni, hogy újra megtudj bennem bízni, csak kérlek, adj még egy utolsó esélyt. – könyörgött.
- Nem tehetem. Nem akarok többé szenvedni. Akármennyire is szeretlek, és akármennyi boldog pillanatot is okoztál már nekem, úgy érzem, hogy közben teljesen tönkre mentem melletted. Nem bírom a körülötted lévő felhajtást, a rajongóid utálkozását, és kicsit sem segítesz azzal, hogy folyamatosan a szemembe hazudsz! Régen annyira más volt minden. – csóváltam a fejemet lemondóan.
- Tudom, hogy hibáztam, és azt is, hogy erre általában későn jövök rá, de nem akarlak elveszíteni. Értsd meg, hogy nem bírnám nélküled. - suttogta.
- Hamarabb kellett volna ezen gondolkodnod. - mondtam, és letöröltem a könnyeket az arcomról. Időközben sikerült abbahagynom a sírást.
- Tudod, hogy milyen vagyok. Néha hamarabb cselekedek és beszélek, mielőtt gondolkozom. Te vagy most számomra a legfontosabb, és annyira dühjt és fáj, hogy mégis téged bántalak, de esküszöm, hogy nem akarlak, Alex.
- Mostanában miért nem érzem azt, hogy én lennék számodra a legfontosabb?
 Justin már pont válaszolt volna, amikor megcsörrent a telefonja. Dühösen fújtatott egyet, majd bocsánatkérően pillantott rám, aztán felvette a telefont.

- Igen? – szólt bele. – Most?- ráncolta szemöldökét. – Nem érek rá, halasszuk későbbre, kérlek.
Itt már tudtam, hogy Scooterrel beszél, ahogy azt is, hogy mennie kell. Akármilyen szépen, vagy dühösen kéri Scootert, akkor is el kell majd mennie.
- De nem érted, hogy.. Jól van. – emelte fel a hangját. – Megyek. – mondta végül, aztán köszönés nélkül kinyomta a menedzserét.

- Figyelj, most el kell mennem. - fordult felém feszülten. - Kérlek szépen Alex, hogy ne menj el. Könyörgöm neked, ígérem, hogy minden más lesz, csak ne hagyj el. - jött oda hozzám, és két keze közé fogta az arcomat. - Ígérd meg, különben esküszöm, nem megyek el. - suttogta.
- Jól van. - mondtam halkan, aztán a karjai közé bújtam, mivel a könnyeim újra utat törtek maguknak, és úgy éreztem, hogyha nem tart meg, akkor összeesek.
- Nagyon szeretlek, és nagyon sajnálom, hogy miattam sírsz, és miattam van rossz kedved. Mindent meg fogok tenni, hogy ezentúl csak nevetni lássalak. – mondta a szemembe nézve, amikor kicsit eltolta magától az arcomat. Nem tudtam mit mondani, így csak bólintottam, és hagytam, hogy egy rövid, de annál szerelmesebb csókot adjon.
- Sietek.
- Rendben. – bólintottam, aztán csak néztem, ahogy megkeresi a kocsikulcsát, és a pénztárcáját, majd odajött még hozzám.
- Nyugodj meg addig, és ne sírj többet, rendben? – kért, és letörölte a könnyeket az arcomról, majd adott még egy kis puszit, aztán már ott sem volt, és én csak az ajtó halk csapódását hallottam. Egyedül maradtam.

Justin szemszög

 Félve hagytam őt ott egyedül, mert bevallom, nagyon paráztam, hogy esetleg elmegy. Tudtam, hogy nagyon zaklatott most. Bíztam benne, hogy nem tenné ezt meg, és nem hagyna el minden szó nélkül, miután megígérte, hogy ott marad, noha teljesen megérdemelném. Dühös voltam magamra, elmondhatatlanul. Nem értettem, hogy lehetettem már megint ilyen idióta, hogy egy újabb hazugsággal álltam elé. Szeretném őt megóvni mindentől, minden rossztól, ezért néha úgy gondolom, hogy jobb, ha eltitkolom az igazságot, pedig tudom, hogy utálja. Egyszerűen nem is figyelek oda, hogy mit mondok, csak kimondom, aztán már később jövök rá, hogy ez egy újabb hazugság volt, és már nem tudom vissza csinálni. A legrosszabb pedig, hogy totál hülyeségek miatt van általában az egész. Olyasmi, mint például, hogy hová megyek, kivel megyek, mit csinálok. Nem csalom meg, arra soha nem lennék képes, és ezzel ő is tisztában van, de tudom, hogy bántja, őt még a legeslegapróbb kis füllentés is.  Annyira szerencsétlennek érzem néha magam. Nagyon szeretem őt, soha egyetlen egy lányt sem szerettem úgy, mint őt, nem ragaszkodtam még senkihez ennyire, és mégis ő kapja tőlem a legtöbb rosszat. A szívem szakad meg, amikor sírni vagy szenvedni látom. Tudom, hogy nem érdemlem meg. Néha úgy érzem, az lenne a leghelyesebb, ha már én szakítanék vele, hogy keressen magának valaki olyat, akivel nincs ennyi zűr, és aki jobban megérti, aki jobban értékeli, és úgy bánik vele, ahogy megérdemli. Egyszerűen csak képtelen voltam, mert ő volt a mindenem. Már az első találkozásunkkor megbabonázott, a nevetése, a csodálatos alakja, gyönyörű haja, szeme, az arca. Egyszerűen minden mozdulatával képes az őrületbe kergetni. Szinte már rajongok érte. Belehalnék, ha elveszíteném, nem hiszem, hogy képes lennék túl élni. Ahhoz nekem túl fontos.

Alex szemszög

Csak álltam ott pár percig némán, ahogy ott hagyott, és nem mozdultam, bámultam az ajtót, amin nemrégen ment ki az a férfi, akit mindennél jobban szeretek, de egyben gyűlölök is. Lehet egyáltalán valakit szeretni, és közben utálni? Néha még magam sem értettem, hogy miért is vagyok vele, hiszen annyiszor megbántott már, hogy megszámolni sem tudom. Azt mondja, hogy szeret, és tudom, érzem, tényleg így van, de akkor miért csinál mindig olyanokat, amikkel tudja, hogy nekem fájdalmat okozhat? A szüleim és a barátaim is, sőt még az ő barátai is mondták már, hogy túl jó vagyok hozzá, és nem érdemel meg engem, de egyszerűen nem voltam képes elhagyni őt. Amikor azt mondta, hogy minden más lesz, hittem neki, és azt mondtam rendben. Talán naiv lennék? Inkább csak túlságosan is szerelmes.

 Leültem a nappaliban lévő kanapéra, hátrahajtottam a fejemet, és gondolkoztam. Mit tegyek? Mi lenne a helyes? Vacilláltam, vitatkoztam magamban, nem tudtam dönteni. Tudtam, hogy ez a döntés nagy hatással lesz az életemre, ezért nagyon megfontolt akartam lenni. A szív és az ész csatája volt ez, ami bennem lezajlott.
Az eszem azt diktálta, hogy menjek el, és ne is jöjjek vissza, soha többé. Eleget szenvedtem már mellette, a sok átsírt éjszaka, a veszekedések, ordibálások. Az eszem azt parancsolta, hogy vessek ezeknek véget, és most azonnal csomagoljak össze, majd hagyjam őt itt.
A szívem viszont mást mondott. Szívem szerint maradtam volna, és adtam volna neki egy újabb, sokadik esélyt, mert szeretem. Tudtam, egy percig sem kételkedtem benne, hogy ő talán nem szeretne, és ezért meg kellene próbálnunk még egyszer. Elég a szerelem?  Annyi sok jót éltünk már át együtt, ő az első igazi szerelmem, aki mellett tényleg, nagyon sokszor úgy éreztem, hogy soha nem voltam még ennyire boldog. Rengetek közös szép emlékünk, van, és nem akartam ezeket csak úgy eldobni magamtól.
 Annyira kötődtem hozzá, szinte függtem tőle. Bármit megtettem volna érte, és tudtam, hogy ez fordítva is így van, mégis úgy éreztem, ez a kapcsolat nem vezet sehová. Egyhelyben toporgunk már hónapok óta. Veszekedés, kibékülés, pár hét nyugalom, aztán minden előlről. Hiába szeretjük egymást, hiába teszünk meg a másikért mindent, ha egyszerűen nincs meg a bizalom. A bizalom, amit már régen elveszített.
Nem csalt meg, soha nem csalt meg, tudtam, hogy nem lenne rá képes, de a hazugságok nekem ugyanolyan nagy hibáknak számítanak, mint a megcsalások. Nem bírom elviselni, ha valaki a szemembe hazudik, ő mégis számtalanszor, szemrebbenés nélkül megtette már, de neki mégis rengetegszer megbocsátottam. Talán ezért is tette meg mindig újra és újra, mert bízott benne, hogy úgyis megbocsátok, mert szeretem őt, de egyszer én is megelégelem ezt. Úgy éreztem, hogy most jött el ez az idő.
Most éreztem úgy először, hogy már tényleg betelt a pohár, nincs tovább. A könnyeim már megállíthatatlanul folytak le az arcomon, mert már tudtam, hogy vége. Az eszemre hallgattam, és csak reménykedtem benne, hogy ez a helyes döntés. Tudtam, hogy ezzel összetöröm a szívemet, és megszegem a neki tett ígéretemet, de nem érdekelt. Ő is rengetegszer megszegte már. Felálltam a kanapéról, majd a közös szobánk felé vettem az irányt. Előszedtem a két bőröndömet, aztán beálltam a szekrényem elé, és egyenként kezdtem el szépen, lassan beletenni a ruháimat. Nem siettem, tudtam, hogy nem fog hamar hazaérni, ahogy soha, ha Scooter ilyen sürgősen magához rendeli. Könnyeimet nyelve pakolgattam a holmimat a nagy bőröndömbe, de mivel tudtam, hogy nem fogok tudni mindent elvinni, ezért csak azokat tettem be, amikre szükségem volt még. A ruhák után a fürdőszobába mentem, ahol ugyanígy összeszedtem az én dolgaimat, és bepakoltam őket a bőröndbe. Csupán fél óráig tartott az egész, mert tényleg csak a legszükségesebbeket akartam elvinni.

Nem akartam csak így, minden szó nélkül itt hagyni, noha biztos vagyok benne, hogy tudta volna miért tettem ezt, azért én kerestem egy papjrt és egy tollat, majd leültem a konyhaasztalhoz, és írni kezdtem. Vagyis csak kezdtem volna, ugyanis már a megszólljtásnál akadályba ütköztem.
Mégis hogy kellene kezdenem? Hogyan szóllítsam meg? Kedves Justin? Vagy csak egyszerűen Justin? Végül kis gondolkozás után választottam, a számomra legmegfelelőbbet.

Drága Justin!

Tudom, hogy azt ígértem, nem megyek el, és nem is akartam, de miután elmentél, gondolkodtam. Mást sem teszek már nagyon régóta, és most sikerült meghoznom a végleges döntésemet. Sajnálom, hogy fájdalmat okozok, hidd el, ezt akartam a legkevésbé, de ez nem megy nekem, én nem tudom ezt tovább folytatni. Képtelen vagyok. Nem bírom a szenvedést, a sok sírást, és a kételkedést. Tudom, hogy most meg fogsz rám haragudni, és úgy érzed, hogy ezúttal én hazudtam neked, de nem így történt. Maradni akartam, adni neked egy újabb esélyt, de az eszem azt súgta, hogy nem szabad, és ezúttal hallgattam rá. Lehet, hogy egyszer még megbánom majd ezt a döntésemet, de most úgy érzem, hogy ez a leghelyesebb, amit tehetek. A legfájdalmasabb, de a leghelyesebb. Ne hidd azt, hogy esetleg azért teszem, mert már nem szeretlek, mert tudod, hogy ez nem igaz. Egy percig sem gondold, hogy az érzéseim változtak az irányodban, de hidd el, így lesz a legjobb mindkettőnknek. Most még nem tudod,és most még én is úgy érzem, hogy nem,  de idővel rájössz, és én is, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nagyon szeretlek, Justin, és fáj, amit most teszek, el sem tudod képzelni mennyire, fáj. Kérlek, hogy ne haragudj rám, és ne keress. Ha igazán szeretsz, akkor tiszteletben tartod a döntésemet, és hagyod, hogy most már a saját utamat járjam. Meg akarom keresni, hogy ki is vagyok igazából, mert úgy érzem, melletted erre nem voltam képes.
Soha nem foglak elfelejteni, és kérlek, hogy te se felejts el engem.
Remélem, hogy boldog leszel, és megtalálod majd azt a lányt, akivel tökéletes lehet az életed, és akivel boldog leszel, mert mint kiderült, nem én vagyok az. A legjobbakat kívánom neked a jövőben, és ha az élet úgy akarja, akkor hidd el, találkozunk még, és én nagyon fogok örülni a viszontlátásnak.

                                                                                                                                        Alex

Zokogva írtam le ezt a pár kusza sort, szinte össze vissza, mert nem tudtam rendesen gondolkodni. Azt írtam, ami eszembe jutott, amit közölni szerettem volna vele. Tudtam, hogy gyávaság ez a levél a részemről, de biztos voltam benne, hogy ha itt van, és megkér rá, hogy maradjak én újra bedőlök neki. Nem tudtam volna mindezt a szemébe mondani. Képtelen vagyok neki nemet mondani. Nem így akartam, hogy vége legyen a kapcsolatunknak, teljesen más jövőt szántunk kettőnknek, és mérhetetlenül csalódott és szomorú vagyok, amiért nem tudtuk teljesíteni. Reméltem, hogy azokat, amiket kitűzött, ő majd véghez tudja vinni, ha nem is velem, de valaki mással.
Még egyszer utoljára körbenéztem a közös lakásunkban, ami ezúttal már csak az övé lesz, majd megfogtam a két bőröndömet, és kiléptem az ajtón. Ezzel az ő életéből is.

25. rész

(zene)

A következő 1-2 hét inkább a zenéről szólt, mivel minden nap be kellett jönnöm a stúdióba, így egyik fiúval sem nagyon tudtam találkozni. Bevallom ennek valahol belül, örültem is, mivel még mindig nem szakítottam Austinnal, és akármennyire is esett jól, de nem akartam addig Justinnal lenni. Megértő volt, nem sürgetett, mondjuk néha a telefonbeszélgetésünk közben, mintha kis féltékenységet vettem volna ki a hangjából, ha azt mondtam Austinnal találkozom, de ebben nem voltam biztos. Lehet, csak bebeszéltem magamnak.
A stúdiózást felettébb élveztem. Nagyon tetszett az egész pörgés, és zenélés. Sikerült felvenni pár dalt, és aminek nagyon örültem, hogy az egyik a sajátom volt, amit én írtam még régebben. Tetszett a menedzseremnek, és a többieknek is, így engedélyezték, hogy ezt énekeljem. Az első klipem is készülőben volt, már meg van a forgatás időpontja, és a forgatókönyvet is készhez kaptam. Szóval lényegében egész jól haladtunk. Voltak fotózások, interjúk, a karrierem szépen ívelt felfelé. Bárcsak ezt mondhatnám el a magánéletemről is. Az egy dolog, hogy már eldöntöttem mit akarok, és végre tisztáztam a helyzetet magamban, de megvalósítani már nehezebb volt.
Péntek este volt, és Justinnál voltam. Szívesen kimentünk volna valahová a városba szórakozni, de nem akartuk, hogy meglássanak minket együtt, ezért megegyeztünk, hogy nála maradtunk. Filmet néztük a nappaliban. Valami hülye vígjátékot tett be, amin én egyáltalán nem tudtam nevetni, de ő végig röhögte az egészet. Lehet az volt a baj, hogy túlságosan fáradt voltam. Nem szóltam neki, hogy engem nem érdekel, mert tudtam, hogy őt igen, és én jól elvoltam így is. A mellkasának dőlve feküdtem, félig rajta, éreztem az illatát, hallgattam a szívének dobogását és a nevetését. Már majdnem ott tartottam, hogy elalszok, amikor éreztem, hogy megpuszil, és láttam, a filmnek is vége. Felemeltem a fejemet, majd ránéztem.
- Jó film volt. - mondtam, és egy vigyort erőltettem az arcomra.
- Tudom, hogy nem élvezted. - nevetett fel. Kuncogva dőltem rá vissza, és temettem a fejemet a nyakába. - Feltűnt, hogy egyik poénon sem nevetsz.
- Fáradt vagyok. - biggyesztettem le az ajkaimat, miután újra felemelkedtem.
- Miért nem szóltál?- kérdezte, és közben hátratúrta a hajamat.
- Jó volt rajtad feküdni. - vontam vállat mosolyogva.
- Valóban?
- Igen. - bólintottam.
- Bármikor feküdhetsz rajtam. - súgta a fülembe, aztán rám kacsintott, és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, és beültem az ölébe, az ő keze pedig egyből a fenekemre csúszott, úgy húzott magához még közelebb. Így le kellett hajolnom hozzá, mivel alacsonyabban ült, mint én.
- Megyünk akkor aludni? - kérdezte, amikor a levegőhiány miatt elváltunk egymástól.
- Igen, kérlek. - válaszoltam.
- Rendben, gyere. - mondta, aztán felálltunk. Kikapcsolta a tv-t, és már fel akartunk menni, amikor nyílt az ajtó. Kíváncsian néztem Justinra, aki értetlenkedve megrántotta a vállát. Ő sem tudta, hogy ki lehet az.
- Justin! - hallottunk meg egy női hangot, ami számomra ismeretlen volt.
- Anya? - kérdezte, majd engem kikerülve lépett párat előre, ám ekkor megjelent a szobában egy igazán fiatal, barnahajú nő. Ezek szerint az anyukája. - Anya. - mondta újra, és nagy vigyorral az arcán odament hozzá, hogy megölelje. Én egyik lábamról a másikra nehezedve néztem a jelenetet. Hirtelen feleslegesnek éreztem magam. - Mit keresel itt? Úgy volt, hogy csak holnap jössz.
- Tudom, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább ma hazajövök. - válaszolt, aztán rám nézett. - Esetleg zavarok?
- Nem, dehogyis. - rázta meg Justin a fejét.
- Pattie vagyok, Justin anyukája. - nyújtotta a kezét, amit én készségesen el is fogadtam. Tudom, hogy nekem kellett volna először, de hirtelen eszembe sem jutott.
- Én Ashley. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Justin már rengeteget mesélt rólad, és kérlek, tegezz, rendben? – kérte azonnal, mielőtt bármit is mondhattam volna. Igazán barátságosnak tűnt.
- Persze. - bólintottam, majd én is villantottam rá egy apróbb mosolyt.
- Szuper, na és, mit csináltok? - kérdezte.
- Filmeztünk, de már készültünk lefeküdni, mivel Ashley álmos. - válaszolt Justin.
- Miattam nem, muszáj, nyugodtan maradhatsz még, ha akarod. - fordultam hirtelen felé. Biztosan szeretne pár szót váltani az anyukájával, aki most érkezett meg.
- Nem, nem. Majd reggel beszélgetünk, én is fáradt vagyok. - rázta meg a fejét Pattie.
Így nem ellenkeztem, és együtt mentünk fel az emeletre, ahol jó éjt kívántunk egymásnak, majd mindenki a saját szobájába ment.
- Aranyos az anyukád. - mondtam, miközben leültem az ágyra.
- Kedvel téged, már nagyon várta, hogy megismerjen.
- Ti mindent megbeszéltek egymással? - kérdeztem kíváncsian.
- Igen. - bólintott. - Nagyjából mindent. Nagyon jó a kapcsolatunk. Kevés dolog van, amit nem mondok el neki.
- Kicsit zavarban éreztem magam. - vallottam be.
- Láttam. - kuncogott fel.
- Nem tudom, kicsit zavar, hogy mégis mit gondolhat rólam. Mármint te.. meg Austin.. – súgtam.
- Semmit. Ne gondolkodj ezen, ő nagyon laza. Nyugi, minden rendben van, nem kell előtte zavarban lenned, ő nem ítél el. - mosolygott, majd biztatásképpen megpuszilt.
- Akkor jó. - sóhajtottam.
- Holnap is találkozunk este? - kérdezte. - Érted mehetek a stúdióba, ha akarod.
- Nem tudom, lehet Austinnál leszek. - hajtottam le a fejemet.
- Jah, oké. - mondta, és éreztem, hogy hirtelen az egész testtartása, hangja megváltozik.  Még a kezemet is elengedte, amit a beszélgetésünk során megfogott.
- Justin. - nyúltam utána, de ő felállt.
- Nem baj, majd keresek magamnak más programot. - vont vállat mosolyogva, de tudtam, hogy ez egyáltalán nem az a szívből jövő mosoly, mint ami az előbb volt. - Megyek zuhanyozni.
- Mehetek veled?
- Ne, úgyis fáradt vagy, és én is, úgyhogy sietek. Majd legközelebb. - felelte, aztán már ott sem volt. Megkövültem, kissé megsemmisülten ültem ott. Visszautasított most, és ez nagyon rosszul esett. Tudtam, hogy az én hibám, ezért a legjobban magamra voltam dühös. Hihetetlen, hogy lehet elrontani a szinte csodás napot egyetlen másodperc alatt. Gondolatban gratuláltam magamnak, és szomorúan vártam, hogy Justin végezzen a zuhanyzással. Nem volt bent sokáig, csupán 15 percig időzött a fürdőben, aztán mondta, hogy mehetek, így felálltam, és megfogva a cuccaimat mentem. Én sem zuhanyoztam tovább, mint ő, minél hamarabb végezni akartam. Szerettem volna megbeszélni vele ezt, ám amikor visszamentem, ő már az én térfelemnek hátat fordítva feküdt. Nem tudtam, hogy alszik-e vagy sem, sőt, szinte biztos voltam benne, hogy nem. Bántott a viselkedése, de mégsem róhattam fel neki ezt, mert tudtam, hogy teljesen az én hibám. Rosszkedvűen másztam el az ágyhoz, aztán lefeküdtem. Közel bújtam hozzá, majd adtam egy puszit az arcára.
- Jó éjt. - suttogtam még, de végül, amikor láttam, hogy nem hajlandó megszólalni, visszamásztam a saját felemre, és könnyeimet nyelve aludtam el.

Nehézkesen, de sikerült megírnom a részt. Tudom, nem a legjobb, de egyszerűen nem tudtam jobbat kihozni belőle, sajnálom. Remélem azért tetszett nektek, és leírjátok a véleményeteket. Puszi:)

24.rész

(zene)

Reggel, amikor felébredtem még csak fél 8 múlott pár perccel. Justin még aludt mellettem, így óvatosan kimásztam mellőle, és a fürdőszobába mentem, ahol beálltam a zuhany alá, hogy kicsit felfrissüljek. Nem zuhanyoztam sokáig, 10 perc múlva már a tükör előtt álltam, és magam köré tekertem a törölközőt, úgy mentem vissza a szobámba. Azt hittem, hogy Justin még aludni fog, de telefonon beszélt valakivel. Háttal volt nekem, így nem látott. Úgy hallottam, hogy Scooter van a vonal másik végén, de nem voltam benne biztos. Nem akartam zavarni, így a szekrényemhez mentem, hogy kiválasszam a ruhámat, amit ma viselni fogok a stúdióban. Már ott álltam 1-2 perce, amikor megéreztem magam mögött Justint. Magához fordított, és kaján pillantásával találtam szembe magam, de nem mondott semmit, csak azonnal megcsókolt. Kuncogva viszonoztam a csókot, és a hajába túrtam a kezemet. Justin sem tétlenkedett, egyik keze felfedezőútra indult a testemen, a törölközőn keresztül. Másikkal pedig a combomat markolta. Szét akarta bontani a mellem felett lévő kisebb csomót, ami azért volt ott, hogy ne essen le rólam a törölköző, ám ekkor megállítottam.
- Most ne. Sietnem kell, és anyu is nemsokára megérkezik. - mondta.
- Akkor ne mászkálj előttem így. - súgta elfojtott hangon, miközben a fenekemre helyezi az egyik kezét. – Öltözz fel!
- Azt akarnék, de ahhoz, hogy felöltözzek, talán el kellene engedned. - nevettem, és eltoltam magamtól. Kicsit csalódott ábrázattal távolodott tőlem, egészen a fürdőszoba ajtóig, ahol aztán megfordult, és bement. Fejcsóválva fordultam újra a szekrényem felé, és kivettem a ruhadarabokat, amiket kiválasztottam. Egy egyszerű szürke felsőt választottam, ami lecsúszik az egyik vállamon, és egy fekete rövidnadrágot. Kicsit elpakoltam a szobámba, és Justin pont akkor jött vissza, amikor kész lettem.

- Éhes vagy? - kérdeztem.
- Kicsit. - bólintott.
- Akkor gyere, menjünk. Még van időnk bekapni valamit. - mondtam neki, aztán fent összeszedte a cuccait, és én is a sajátomat, amire szükségem lehet ma, majd lementünk a konyhába. Mivel nem volt annyira sok időnk, ezért csak tükörtojás mellett döntöttünk, és ameddig én azt csináltam, Justin elvállalta a kávé készítését. Amikor ő is, én is kész lettem, egymás mellé ültünk az asztalhoz, és elkezdtünk reggelizni.
- Jól laktál? - kérdeztem Justint, amikor befejezte az evést. Én hamarabb végeztem, mint ő, így már csak a tejeskávémat kortyolgattam.
- Igen, köszönöm. Nagyon finom volt. - mosolygott, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Azt hittem, hogy csak egy rövidebb kis szájra puszival akarja meghálálni a reggelit, de neki más elképzelései voltak. Egyre jobban elmélyítettük a kis csókunkat, és szinte már majdnem az ölében ültem, amikor megzavartak minket.
- Khm. - hallottam, ahogy valaki megköszörüli a torkát. Azonnal elváltunk egymástól, és fejünket az érkező személyre kaptuk, aki nem volt más, mint anyu. Egyik kezében a táskája volt a másikat pedig a csípőjére tette, úgy nézett minket felhúzott szemöldökkel. Próbáltam leolvasni az arcáról, hogy mit gondolhat, de nem sikerült. Sikerült felvennie a póker arcot. - Jó reggelt.
- Öhm, szia. - köszöntem, de alig tudtam megszólalni. Nagyon zavarban voltam. Ránéztem Justin arcára, aki lehajtott fejjel ült, és láttam, hogy ő is legszívesebben elsüllyedne most a föld alá, mint én.
- Jó reggelt. - nyögte ki Justin is nagy nehezen, amikor felnézett.
- Mi .. szóval.. - kezdtem, de nem igazán tudtam, mit mondjak. Oké, hogy anyu tud Justinról, de azért nem akartam, hogy egy ilyen helyzetbe találjon minket. Főleg azt nem, hogy ilyen hamar.
- Elmész? - kérdezte, mivel látta, hogy nem tudok szinte megszólalni se.
- Igen, a stúdióban leszek egész nap. Tudod, a saját dalom.
- Igen. - bólintott. - Én megyek, lefekszek, mivel nagyon fárasztó éjszakám volt. Majd beszélünk. Justin, örültem. - nézett rá anyu, és talán még egy mosoly félét is megvillantott, majd már ott sem volt. Kicsit megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor rájöttem, hogy nem kezd el kérdezősködni, és semmilyen megjegyzéseket nem óhajt tenni ránk.
- Ez gáz volt. - súgta Justin, talán attól félve, hogy anyu meghallja.
- Kicsit. - bólintottam. Pár pillanatig nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a másikat, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Menjünk inkább, jó? Nem akarok még az apukáddal is összefutni. - mondta, amikor sikerült abbahagynia a nevetést.
- Rendben. - értettem egyet, így a piszkos edényeket csak betettem a mosogatógépbe, felkaptam a táskámat és a telefonomat, majd kimentünk a házból. Justin a Range Roverrel jött tegnap este, így azzal vitt el engem a stúdióhoz. Kb. 10 percig tartott az út, amit csendben tettünk meg. Csupán a rádiót lehetett hallani, de ez nem amolyan kínos csönd volt, hanem inkább megnyugtató.
- Mikor látlak? - kérdezte, amikor leparkolt.
- Nem tudom, majd hívlak. - fordultam fel. – De azért te is hívhatsz. – tettem hozzá.
- Jól van. Ügyes légy, már nagyon szeretném hallani a saját dalodat. - mosolygott.
- Ígérem, te leszel az első, akinek megmutatom.
- Remélem is. – nevetett fel. - Vigyázz magadra. - kérte, mire én bólintottam, aztán odahajoltam hozzá egy csókért. Mosolyogva váltam el tőle, és már ki akartam szállni az autóból, amikor megfogta a kezemet, így érdeklődve néztem rá vissza. - Szeretlek. - súgta. Egy ideig csak néztem őt, végül kezemet az arcára tettem, és úgy szólaltam meg.
- Én is téged. - mondtam, aztán egy puszit nyomtam a szájára, eltávolodtam tőle, és egy intés után tényleg kiszálltam, hogy bemenjek a stúdióba.

Köszönöm az előző részhez a komikat, remélem ez is tetszett, és leírjátok a véleméyneteket! :)

23. rész

Lementem üdvözölni Austint, majd pár percig még beszélgetett anyuval, de mivel ő elment dolgozni, mi felmentünk a szobámba. Kínosan éreztem magam végig, alig vártam már, hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. Amikor felértünk az emeletre, szinte még nem is zárult be mögöttünk az ajtó, Austin magához rántott, és megcsókolt. Automatikusan visszacsókoltam, átkaroltam a nyakát de amikor már a pólóm szélénél járt, és a bőrömet simogatta, eltoltam magamtól.
-  Beszélnünk kell. - mondtam.
- Ne most, kérlek. - megpróbált újra megcsókolni, de én kicsit hátrahúztam a fejemet. - Ashley, ne csináld már . Őrülten kívánlak, nem is tudom, hogy mikor voltunk utoljára együtt. Alig vártam, hogy az anyukád elmenjen, és végre kettesben legyünk. Kérlek, nem bírom tovább.
- De..
- Szeretlek, Ashley. - vágott közbe, és megfogta az arcomat. Pár pillanatig csak néztem a szemét, megpróbáltam olvasni belőle. Vágyat láttam benne, szeretet, odaadást. Kétségbeesetten álltam itt, bűntudatosan. Szánalmasnak éreztem magam. Végül hagytam, hogy Austin újra megcsókoljon, aztán csak sodródtam az árral.

Könnyeimet nyelve ültem az ágyamon, miután Austin elment, és gondolkodtam.
Azzal az elhatározással hívtam ma ide, hogy szakítok vele, erre az ágyban kötöttünk ki. Egyszerűen nem tudtam megtenni. Annyira szerelmesen nézett rám, hogy képtelen voltam. A legrosszabb viszont, hogy úgy éreztem, mintha megcsaltam volna Justint. Ami azért valljuk be abszurd, hiszen Austin a barátom, őt csaltam meg. Valamiért mégis most érzek bűntudatot, és most van lelkiismeret furdalásom, nem akkor, amikor Justinnal feküdtem le. Furcsa volt ez, össze voltam zavarodva, még soha nem éreztem így. Egy valamiben voltam biztos, hogy ez nem ismétlődhet meg többször. Nem akarom Austint még tovább áltatni. Ez után már száz százalékosan biztos voltam benne, hogy szakítanom kell vele. Jó volt a szex, de az én részemről érzelemtől mentes volt.
 Gondolataimból a telefonom csörgése zavart fel, és amikor megláttam, hogy ki az egy apró mosoly futott át az arcomon. Azonnal felvettem, majd köszöntem Justinnak, aztán a további formaságok után csak egyszerűen kiböktem.
- Nem jössz át? Anyu és apu csak reggel jönnek haza. Nem érzem valami jól magam, szükségem van valakire, akivel beszélhetek. - piszkáltam a takaróm szélét, miközben beszéltem.
- Átmehetek. - mondta.
- Jól van, az ajtó nyitva lesz, majd gyere fel.
- Rendben.
Elköszöntünk, aztán letettem a telefont, és elfeküdtem az ágyamon, az arcomat pedig a párnába fúrtam. Így vártam, hogy megérkezzen. Elég sok idő eltelt, mire hallottam a szobám ajtaját nyílni, aztán már csak azt éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem, és két erős kar fonódik a derekam köré.
- Szia. - hallottam a suttogást a fülembe, aztán kaptam egy puszit is.
- Szia. - köszöntem, miközben megfordultam, és adtam a szájára egy kis puszit.
- Na mi a baj? - kérdezte, amikor elváltunk egymástól, és a hajamat hátrasimította az arcomból.
- Csak olyan rosszul érzem magam. Először is, anyu tud kettőnkről. Látott minket reggel az autóban, így kénytelen voltam mindent elmondani neki. Jól leteremtett, hogy mégis, hogy képzelem, hogy ezt teszem Austinnal, nem ezt érdemli, és hát végül is igaza van, de aztán mellém állt. Azt mondta, hogy mindegy kivel vagyok, csak legyek boldog. - mosolyogtam, és felnéztem rá, és ő is azt tette.
- Akkor nem haragszik? - kérdezte.
- Az elején nagyon dühös volt, de már szerencsére nem. Hosszasan elbeszélgettünk, szinte mindent elmondtam.
- Akkor mi a baj? Van még valami, ugye? – ráncolta a homlokát.
- Itt volt Austin. El akartam neki mondani, hogy vége, de nem ment. Nem voltam rá képes. Úgy sajnálom. - sóhajtottam.
- Figyelj, én nem haragszok. Megértem, ha akarsz egy kis időt, tényleg. Elhiszem, hogy nehéz. Én nem sürgetlek. - mondta biztatóan.
- De Justin, nekem ez szörnyű érzés! Pár órája, még Austin volt itt, most pedig te. A ribancok csinálnak ilyet. - suttogtam lemondóan, és inkább elfordítottam a tekintetemet róla. Nem bírtam a szemébe nézni.
- Ashley! - szólt rám, és kényszerített, hogy nézzek a szemébe. - Ne beszélj már butaságokat. Nem vagy ribanc, ezt most felejtsd el!
- Aranyos vagy, hogy nyugtatni próbálsz, de..
- Nem! Kérlek, hagyd ezt abba. Nem te tehetsz róla, nem tudunk parancsolni az érzéseinknek. Te próbálkoztál, de egyszerűen nem ment.
- Tudom.
- Kérlek, ne kezdj önostorozásba.
- Rendben. - bólintottam egy aprót. - Köszönöm, hogy eljöttél, és viszonylag megnyugtattál. Köszönöm, hogy számíthatok rád.
- Mindig számíthatsz rám, bármi is történjék. - suttogta, majd közelebb csúszott hozzám, és először mióta itt van, megcsókolt.
- Fáradt vagy? – kérdeztem, amikor elváltunk egymástól.
- Kicsit. – bólintott.
- Akkor miért jöttél? Nyugodtan pihenhettél volna otthon, megértettem volna! Ne haragudj, amiért iderángattalak. – biggyesztettem le az alsó ajkamat.
- Ugyan már. Hallottam a telefonban, hogy van valami, ezért kötelességemnek éreztem, hogy itt legyek veled. – mondta, miközben lágyan simogatta a hátamat, ami nagyon jól esett.
- Köszönöm, ez aranyos tőled. – mosolyogtam, és ezúttal én csókoltam meg őt. - Itt alszol?
- Nem tudom, nem igazán szeretnék a szüleiddel összefutni. – fintorgott.
- Anyu reggel 8-kor, apu pedig 9-kor jön. Nekem úgyis fél 9-re a stúdióban kell lennem.
- Rendben, de, csak ha nem baj.
- Dehogyis. – ráztam meg a fejemet. – Mész zuhanyozni?
- Otthon zuhanyoztam, azért tartott kicsit sokáig, mire ideértem.
- Értem, akkor én megyek. Megpróbálok sietni. – vigyorogtam, aztán egy puszi után bementem a fürdőszobába. Tényleg siettem, ugyanis 20 perc múlva már tisztán és frissen mentem vissza a szobába. A szám azonnal mosolyra húzódott, amikor megláttam a békésen alvó Justint az ágyamon. Nem ébresztettem fel, lassan, csendesen másztam be mellé, és odabújtam a karjaiba. Álmában átölelt, és kicsit magához húzott. Így aludtunk el.

Remélem tetszett, tudom, hogy nem a legizgalmasabb rész lett, de azért írjátok le a véleményeteket! :)

22. rész

- Szia. - köszöntem neki.
- Szia. Elárulnád, hogy mégis mit művelsz?
- Mármint? - tetettem a hülyét, de tudtam, hogy már nincs menekvés.
- Ne játszd nekem a hülyét! Miért Justin hozott haza reggel, és ami a legfontosabb, miért csókolt meg? - kérdezte, és láttam rajta, hogy tényleg nagyon dühös. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Egyáltalán nem készültem fel erre a magyarázkodásra most.
- Anyu, nem tudom, miről beszélsz. Justin nem csókolt meg. - próbáltam menteni a menthetetlent.
- Ne nézz már madárnak! Láttam, amit láttam, nem tudod bebeszélni nekem az ellenkezőjét. Most azonnal elmondasz mindent. - parancsolta, és a nappali felé mutatott, majd megfordult és be is ment oda. Tudtam, hogy ezt már úgy sem úszom meg, ezért követtem őt. A kanapé egyik szélén ült, én pedig kicsit távolabb tőle a másik szélén foglaltam helyett. - Hallgatlak.
- Szóval.. - kezdtem bele nehezen, de nem igazán jöttek a szavak. Nem tudtam, hogy mégis mit kellene mondanom. Zavarban voltam, hiszen végül is épp most buktam le az anyukám előtt, ahogy megcsalom a barátomat. - Anyu, muszáj ezt? Kérlek, hagyd, hogy egyedül megoldjam a dolgaimat. - kértem.
- Megoldod? Úgy érted elrontod? - húzta fel a szemöldökét. - Nem hiszem, hogy Austin ezt érdemli tőled! Ő egy igazán rendes fiú, mindent megad neked, te pedig hálátlan vagy vele! - teremtett le.
Köszi anyu, most máris sokkal jobban érzem magam.
- Tudom, hogy nem ezt érdemli, de nem én akartam így, oké? Tudom, hogy nem kellett volna, tudom! Sajnálom, nem így terveztem! Hidd el, nekem sem volt könnyű, szörnyű érzés, de egyszerűen nem tehetek róla. Annyira próbálkoztam, tényleg! Igazán próbáltam elkerülni Justint, de egyszerűen nem ment. Minél jobban akartam, annál nehezebb volt. Továbbra is tisztelem Austint, és szeretem, de csak, mint egy barátot. Értsd, meg kérlek. - néztem rá kétségbeesetten. Láttam, hogy már nem néz rám olyan dühösen, és ez ettől kicsikét megkönnyebbültem.
- Akkor szakítanod kellett volna vele, és nem megcsalni!
- Nem akartam megcsalni! Egyszerűen csak így alakult. Nem akartam. - ráztam a fejemet, majd a tenyerembe temettem az arcomat, hogy eltakarjam az előbukkanó könnyeimet, és még a fejemet is elfordítottam, miközben rátámaszkodtam a térdemre. Bántott, amiket anyu a fejemhez vágott, tudtam, hogy igaza van.
- Szereted Justint? - kérdezte már nyugodt hangnemben. Nem feleltem rá rögtön, gondolkoztam, hogy most mégis mit válaszoljak erre. Végül erőt vettem magamon, és ráfordítottam a tekintetemet, majd bólintottam, mire ő felsóhajtott, megrázta a fejét, de a szája szélén mégis ott bujkált egy apró mosoly, amit jó jelnek vettem.
- Nem gondolom, hogy ez már az a nagy szerelem lenne, de érzem, hogy tudnám őt szeretni nagyon. Tudod, ő egy igazán szerethető ember. Vannak rossz tulajdonságai, de ezeket mind elnyomja az a sok jó, ami benne van. - mondtam, és még magam is meglepődtem a szavaimon.
- De mégis, hogy történt ez? - érdeklődött kíváncsian.
- Mondhatni eléggé viharos a kapcsolatunk. - mosolyodtam el, visszaemlékezve az eddig történtekre. - Az X-factorban ismertem meg, és először csak barátkoztunk. Aztán ő közölte velem a szándékait, és én visszautasítottam. Az egész X faktor alatt csak kerülgettük egymást. Ő folyton próbálkozott, én pedig hárítottam. Azt hiszem, hogy a közös dalunk után változott meg bennem minden. Próbáltam tagadni, hogy nem érzek iránta semmit, aztán elvitt a menedzserének a bulijára, ahol kicsit összevesztünk, és azt hiszem, hogy az után vallottam be magamnak a számára már nyilvánvalót. Ez után megbeszéltük, hogy nem keressük egymást, de nem bírtam, anya. Amikor haza jött Kanadából, muszáj voltam elmenni hozzá. Látni akartam, beszélni vele. Hiányzott. Nem akarom tovább elrejteni az érzéseimet. Kérlek szépen, ne ítélj el.   - néztem rá kérlelően, amikor befejeztem a kis mesémet.  - - - Tudom, hogy nem a leghelyesebb megoldást választottam, de nekem sem volt könnyű, elhiheted.
- Örülök, hogy elmondtad mindezt nekem. - fogta meg a kezem. - Nem ítéllek el, én csak nem akarom, hogy rosszul dönts. Azt akarom, hogy boldog legyél, és ha te úgy érzed, hogy Justin boldoggá tudna tenni, akkor hajrá. - mosolygott, mire én megkönnyebbülve néztem rá. Örültem, hogy az anyukám nem haragszik rám.
- Köszönöm. - suttogtam a fülébe, miután megöleltem.

Viszonylag jókedvűen mentem fel a szobámba, miután befejeztük a beszélgetést, de tudtam, hogy a neheze még hátra van. Még ma fel akartam hívni Austint, mert túl akartam rajta esni. Tudtam, hogy nehéz lesz, és féltem. Elképzelni nem tudtam, hogy milyen reakciója lesz a bejelentésemre.
Nem gondolkodtam sokat, elővettem a zsebemben lévő telefonomat, majd miután kikerestem a számát, már hívtam is, ő pedig pár csengés után fel vette.
- Szia, édesem. - szólt bele vidáman.
- Szia. Ráérsz ma? - kérdeztem összeszorított szemekkel.
- Igen, már hívni is akartalak. Ha akarod, átmehetek.
- Igen, az, jó lenne. - bólogattam. - Beszélnünk kell.
- Rendben, megpróbálok sietni.
- Oké, várlak.
- Szeretlek. - mondta köszönésképpen, de én nem válaszoltam, csak kinyomtam a telefont, majd levetődtem az ágyra, és a fejemet belefúrtam a párnába. Olyan rosszul éreztem magam a rám váró beszélgetéstől.
Nem tudtam, meddig feküdhettem már ott, amikor jelzett a telefonom, miszerint üzenetem érkezett. Kitapogattam az ágyon, hogy merre van a készülék, majd amikor megtaláltam kicsit felemeltem a fejemet, hogy megnézzem ki írt. Egy apró mosoly szaladt a számra, amikor megláttam, hogy a feladó nem más, mint Justin. Felültem, és izgatottan nyitottam meg a sms-t.

Máris hiányzol! Az egész megbeszélés alatt csak te jársz a fejemben. <3

Már azon voltam, hogy válaszoljak neki, amikor is csengettek. Azonnal kiléptem az üzenetekből, a szívem gyorsabban kezdett el verni, a gyomrom összeszűkült, mivel tudtam, hogy Austin az. Félve álltam fel az ágyamról és mentem ki a szobámból, de megálltam a lépcsőn, amikor megláttam Austint. Anyu engedte be, és éppen egymást üdvözölték.

- Szia, Ashley. - köszönt fel nekem, amikor észrevett. Nyeltem egy hatalmasat, majd kényszeredetten elmosolyodtam és intettem egyet. Jöjjön, aminek jönnie kell.


Köszönöm az előző részhez a komikat, nagyon jól este, aranyosak vagytok. Remélem, hogy ehhez is fogok kapni, igaz, nem volt benne sok Justin, de azért reménykedek benne, hogy tetszett! :)
u.i: az új kinézethet mit szóltok?
Még egyszer köszönet érte, Nórának <3