Csatamező

Nem, nem résszel jövök egyelőre, ugyanis ez egy novella, amit egy versenyre írtam. Justinról szól, szóval akit érdekel, az olvassa el! Örülnék pár véleménynek, hogy tetszik-e nektek.

https://www.youtube.com/watch?v=P5RngrO8Tik

Even though we didn’t make it through
I am always here for you

- Justin, engedj el! - kiabáltam zokogva.
- Alex, nyugodj meg, könyörgöm. - kért, és közben erősen fogott, hogy ne tudjak elmenni.  
- Ne! Ne kérj semmire, elegem van.
- Sajnálom, annyira sajnálom. Ígérem, hogy többet nem fog előfordulni.
- Az ígéreteiddel már torkig vagyok! Végeztem Justin, komolyan!
Próbáltam kierőszakolni magam a karjai közül, de egyszerűen nem ment, annyira erősen tartott.
Mindig ez van. Hazudik, én kiakadok, kiabálunk, ő könyörög, én megbocsátok, de ezúttal nem így lesz. Nem fogok mindig mindent elnézni neki.
- Hibáztam, tudom, de szeretlek, Alex. Vagy te már nem szeretsz?
- Tudod jól, hogy szeretlek. Egyszerűen csak nem bírom már az állandó hazudozásaidat. Tudod nagyon jól, hogy azt utálom a legjobban, az utóbbi hónapok mégsem szólnak másról! Folyton a szemembe hazudsz, aztán ha rájövök, letagadod! Mégis, hogy bízzak így benned? - néztem rá szomorúan, összetörten.
- Alex, mindent meg fogok tenni, hogy újra megtudj bennem bízni, csak kérlek, adj még egy utolsó esélyt. – könyörgött.
- Nem tehetem. Nem akarok többé szenvedni. Akármennyire is szeretlek, és akármennyi boldog pillanatot is okoztál már nekem, úgy érzem, hogy közben teljesen tönkre mentem melletted. Nem bírom a körülötted lévő felhajtást, a rajongóid utálkozását, és kicsit sem segítesz azzal, hogy folyamatosan a szemembe hazudsz! Régen annyira más volt minden. – csóváltam a fejemet lemondóan.
- Tudom, hogy hibáztam, és azt is, hogy erre általában későn jövök rá, de nem akarlak elveszíteni. Értsd meg, hogy nem bírnám nélküled. - suttogta.
- Hamarabb kellett volna ezen gondolkodnod. - mondtam, és letöröltem a könnyeket az arcomról. Időközben sikerült abbahagynom a sírást.
- Tudod, hogy milyen vagyok. Néha hamarabb cselekedek és beszélek, mielőtt gondolkozom. Te vagy most számomra a legfontosabb, és annyira dühjt és fáj, hogy mégis téged bántalak, de esküszöm, hogy nem akarlak, Alex.
- Mostanában miért nem érzem azt, hogy én lennék számodra a legfontosabb?
 Justin már pont válaszolt volna, amikor megcsörrent a telefonja. Dühösen fújtatott egyet, majd bocsánatkérően pillantott rám, aztán felvette a telefont.

- Igen? – szólt bele. – Most?- ráncolta szemöldökét. – Nem érek rá, halasszuk későbbre, kérlek.
Itt már tudtam, hogy Scooterrel beszél, ahogy azt is, hogy mennie kell. Akármilyen szépen, vagy dühösen kéri Scootert, akkor is el kell majd mennie.
- De nem érted, hogy.. Jól van. – emelte fel a hangját. – Megyek. – mondta végül, aztán köszönés nélkül kinyomta a menedzserét.

- Figyelj, most el kell mennem. - fordult felém feszülten. - Kérlek szépen Alex, hogy ne menj el. Könyörgöm neked, ígérem, hogy minden más lesz, csak ne hagyj el. - jött oda hozzám, és két keze közé fogta az arcomat. - Ígérd meg, különben esküszöm, nem megyek el. - suttogta.
- Jól van. - mondtam halkan, aztán a karjai közé bújtam, mivel a könnyeim újra utat törtek maguknak, és úgy éreztem, hogyha nem tart meg, akkor összeesek.
- Nagyon szeretlek, és nagyon sajnálom, hogy miattam sírsz, és miattam van rossz kedved. Mindent meg fogok tenni, hogy ezentúl csak nevetni lássalak. – mondta a szemembe nézve, amikor kicsit eltolta magától az arcomat. Nem tudtam mit mondani, így csak bólintottam, és hagytam, hogy egy rövid, de annál szerelmesebb csókot adjon.
- Sietek.
- Rendben. – bólintottam, aztán csak néztem, ahogy megkeresi a kocsikulcsát, és a pénztárcáját, majd odajött még hozzám.
- Nyugodj meg addig, és ne sírj többet, rendben? – kért, és letörölte a könnyeket az arcomról, majd adott még egy kis puszit, aztán már ott sem volt, és én csak az ajtó halk csapódását hallottam. Egyedül maradtam.

Justin szemszög

 Félve hagytam őt ott egyedül, mert bevallom, nagyon paráztam, hogy esetleg elmegy. Tudtam, hogy nagyon zaklatott most. Bíztam benne, hogy nem tenné ezt meg, és nem hagyna el minden szó nélkül, miután megígérte, hogy ott marad, noha teljesen megérdemelném. Dühös voltam magamra, elmondhatatlanul. Nem értettem, hogy lehetettem már megint ilyen idióta, hogy egy újabb hazugsággal álltam elé. Szeretném őt megóvni mindentől, minden rossztól, ezért néha úgy gondolom, hogy jobb, ha eltitkolom az igazságot, pedig tudom, hogy utálja. Egyszerűen nem is figyelek oda, hogy mit mondok, csak kimondom, aztán már később jövök rá, hogy ez egy újabb hazugság volt, és már nem tudom vissza csinálni. A legrosszabb pedig, hogy totál hülyeségek miatt van általában az egész. Olyasmi, mint például, hogy hová megyek, kivel megyek, mit csinálok. Nem csalom meg, arra soha nem lennék képes, és ezzel ő is tisztában van, de tudom, hogy bántja, őt még a legeslegapróbb kis füllentés is.  Annyira szerencsétlennek érzem néha magam. Nagyon szeretem őt, soha egyetlen egy lányt sem szerettem úgy, mint őt, nem ragaszkodtam még senkihez ennyire, és mégis ő kapja tőlem a legtöbb rosszat. A szívem szakad meg, amikor sírni vagy szenvedni látom. Tudom, hogy nem érdemlem meg. Néha úgy érzem, az lenne a leghelyesebb, ha már én szakítanék vele, hogy keressen magának valaki olyat, akivel nincs ennyi zűr, és aki jobban megérti, aki jobban értékeli, és úgy bánik vele, ahogy megérdemli. Egyszerűen csak képtelen voltam, mert ő volt a mindenem. Már az első találkozásunkkor megbabonázott, a nevetése, a csodálatos alakja, gyönyörű haja, szeme, az arca. Egyszerűen minden mozdulatával képes az őrületbe kergetni. Szinte már rajongok érte. Belehalnék, ha elveszíteném, nem hiszem, hogy képes lennék túl élni. Ahhoz nekem túl fontos.

Alex szemszög

Csak álltam ott pár percig némán, ahogy ott hagyott, és nem mozdultam, bámultam az ajtót, amin nemrégen ment ki az a férfi, akit mindennél jobban szeretek, de egyben gyűlölök is. Lehet egyáltalán valakit szeretni, és közben utálni? Néha még magam sem értettem, hogy miért is vagyok vele, hiszen annyiszor megbántott már, hogy megszámolni sem tudom. Azt mondja, hogy szeret, és tudom, érzem, tényleg így van, de akkor miért csinál mindig olyanokat, amikkel tudja, hogy nekem fájdalmat okozhat? A szüleim és a barátaim is, sőt még az ő barátai is mondták már, hogy túl jó vagyok hozzá, és nem érdemel meg engem, de egyszerűen nem voltam képes elhagyni őt. Amikor azt mondta, hogy minden más lesz, hittem neki, és azt mondtam rendben. Talán naiv lennék? Inkább csak túlságosan is szerelmes.

 Leültem a nappaliban lévő kanapéra, hátrahajtottam a fejemet, és gondolkoztam. Mit tegyek? Mi lenne a helyes? Vacilláltam, vitatkoztam magamban, nem tudtam dönteni. Tudtam, hogy ez a döntés nagy hatással lesz az életemre, ezért nagyon megfontolt akartam lenni. A szív és az ész csatája volt ez, ami bennem lezajlott.
Az eszem azt diktálta, hogy menjek el, és ne is jöjjek vissza, soha többé. Eleget szenvedtem már mellette, a sok átsírt éjszaka, a veszekedések, ordibálások. Az eszem azt parancsolta, hogy vessek ezeknek véget, és most azonnal csomagoljak össze, majd hagyjam őt itt.
A szívem viszont mást mondott. Szívem szerint maradtam volna, és adtam volna neki egy újabb, sokadik esélyt, mert szeretem. Tudtam, egy percig sem kételkedtem benne, hogy ő talán nem szeretne, és ezért meg kellene próbálnunk még egyszer. Elég a szerelem?  Annyi sok jót éltünk már át együtt, ő az első igazi szerelmem, aki mellett tényleg, nagyon sokszor úgy éreztem, hogy soha nem voltam még ennyire boldog. Rengetek közös szép emlékünk, van, és nem akartam ezeket csak úgy eldobni magamtól.
 Annyira kötődtem hozzá, szinte függtem tőle. Bármit megtettem volna érte, és tudtam, hogy ez fordítva is így van, mégis úgy éreztem, ez a kapcsolat nem vezet sehová. Egyhelyben toporgunk már hónapok óta. Veszekedés, kibékülés, pár hét nyugalom, aztán minden előlről. Hiába szeretjük egymást, hiába teszünk meg a másikért mindent, ha egyszerűen nincs meg a bizalom. A bizalom, amit már régen elveszített.
Nem csalt meg, soha nem csalt meg, tudtam, hogy nem lenne rá képes, de a hazugságok nekem ugyanolyan nagy hibáknak számítanak, mint a megcsalások. Nem bírom elviselni, ha valaki a szemembe hazudik, ő mégis számtalanszor, szemrebbenés nélkül megtette már, de neki mégis rengetegszer megbocsátottam. Talán ezért is tette meg mindig újra és újra, mert bízott benne, hogy úgyis megbocsátok, mert szeretem őt, de egyszer én is megelégelem ezt. Úgy éreztem, hogy most jött el ez az idő.
Most éreztem úgy először, hogy már tényleg betelt a pohár, nincs tovább. A könnyeim már megállíthatatlanul folytak le az arcomon, mert már tudtam, hogy vége. Az eszemre hallgattam, és csak reménykedtem benne, hogy ez a helyes döntés. Tudtam, hogy ezzel összetöröm a szívemet, és megszegem a neki tett ígéretemet, de nem érdekelt. Ő is rengetegszer megszegte már. Felálltam a kanapéról, majd a közös szobánk felé vettem az irányt. Előszedtem a két bőröndömet, aztán beálltam a szekrényem elé, és egyenként kezdtem el szépen, lassan beletenni a ruháimat. Nem siettem, tudtam, hogy nem fog hamar hazaérni, ahogy soha, ha Scooter ilyen sürgősen magához rendeli. Könnyeimet nyelve pakolgattam a holmimat a nagy bőröndömbe, de mivel tudtam, hogy nem fogok tudni mindent elvinni, ezért csak azokat tettem be, amikre szükségem volt még. A ruhák után a fürdőszobába mentem, ahol ugyanígy összeszedtem az én dolgaimat, és bepakoltam őket a bőröndbe. Csupán fél óráig tartott az egész, mert tényleg csak a legszükségesebbeket akartam elvinni.

Nem akartam csak így, minden szó nélkül itt hagyni, noha biztos vagyok benne, hogy tudta volna miért tettem ezt, azért én kerestem egy papjrt és egy tollat, majd leültem a konyhaasztalhoz, és írni kezdtem. Vagyis csak kezdtem volna, ugyanis már a megszólljtásnál akadályba ütköztem.
Mégis hogy kellene kezdenem? Hogyan szóllítsam meg? Kedves Justin? Vagy csak egyszerűen Justin? Végül kis gondolkozás után választottam, a számomra legmegfelelőbbet.

Drága Justin!

Tudom, hogy azt ígértem, nem megyek el, és nem is akartam, de miután elmentél, gondolkodtam. Mást sem teszek már nagyon régóta, és most sikerült meghoznom a végleges döntésemet. Sajnálom, hogy fájdalmat okozok, hidd el, ezt akartam a legkevésbé, de ez nem megy nekem, én nem tudom ezt tovább folytatni. Képtelen vagyok. Nem bírom a szenvedést, a sok sírást, és a kételkedést. Tudom, hogy most meg fogsz rám haragudni, és úgy érzed, hogy ezúttal én hazudtam neked, de nem így történt. Maradni akartam, adni neked egy újabb esélyt, de az eszem azt súgta, hogy nem szabad, és ezúttal hallgattam rá. Lehet, hogy egyszer még megbánom majd ezt a döntésemet, de most úgy érzem, hogy ez a leghelyesebb, amit tehetek. A legfájdalmasabb, de a leghelyesebb. Ne hidd azt, hogy esetleg azért teszem, mert már nem szeretlek, mert tudod, hogy ez nem igaz. Egy percig sem gondold, hogy az érzéseim változtak az irányodban, de hidd el, így lesz a legjobb mindkettőnknek. Most még nem tudod,és most még én is úgy érzem, hogy nem,  de idővel rájössz, és én is, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nagyon szeretlek, Justin, és fáj, amit most teszek, el sem tudod képzelni mennyire, fáj. Kérlek, hogy ne haragudj rám, és ne keress. Ha igazán szeretsz, akkor tiszteletben tartod a döntésemet, és hagyod, hogy most már a saját utamat járjam. Meg akarom keresni, hogy ki is vagyok igazából, mert úgy érzem, melletted erre nem voltam képes.
Soha nem foglak elfelejteni, és kérlek, hogy te se felejts el engem.
Remélem, hogy boldog leszel, és megtalálod majd azt a lányt, akivel tökéletes lehet az életed, és akivel boldog leszel, mert mint kiderült, nem én vagyok az. A legjobbakat kívánom neked a jövőben, és ha az élet úgy akarja, akkor hidd el, találkozunk még, és én nagyon fogok örülni a viszontlátásnak.

                                                                                                                                        Alex

Zokogva írtam le ezt a pár kusza sort, szinte össze vissza, mert nem tudtam rendesen gondolkodni. Azt írtam, ami eszembe jutott, amit közölni szerettem volna vele. Tudtam, hogy gyávaság ez a levél a részemről, de biztos voltam benne, hogy ha itt van, és megkér rá, hogy maradjak én újra bedőlök neki. Nem tudtam volna mindezt a szemébe mondani. Képtelen vagyok neki nemet mondani. Nem így akartam, hogy vége legyen a kapcsolatunknak, teljesen más jövőt szántunk kettőnknek, és mérhetetlenül csalódott és szomorú vagyok, amiért nem tudtuk teljesíteni. Reméltem, hogy azokat, amiket kitűzött, ő majd véghez tudja vinni, ha nem is velem, de valaki mással.
Még egyszer utoljára körbenéztem a közös lakásunkban, ami ezúttal már csak az övé lesz, majd megfogtam a két bőröndömet, és kiléptem az ajtón. Ezzel az ő életéből is.