31. rész

Dühösen forgolódtam az ágyban Justin mellett, majd újra az órára néztem, ami már éjszaka fél kettőt mutatott. Szerettem volna aludni, mivel tudtam, hogy napközben nem lesz rá időm, és fáradt leszek, de egyszerűen nem jött álom a szememre. A mellettem lévő fiú békésen szuszogott, miközben néha motyogott valamit az álmában, amitől egy kis mosoly kúszott arcomra. Végül, amikor még pár perc múlva sem sikerült elaludnom, inkább úgy döntöttem, hogy felkelek, mert nem akartam a mocorgásommal felébreszteni őt. Tudtam, hogy neki még jobban szüksége van a pihenésre, mint nekem. Főleg egy olyan koncert után, mint a mai, ami nagyon jól sikerült, mint mindig. Hihetetlen, hogy milyen odaadással tud énekelni, táncolni a színpadon, és, ezzel örömet szerezve a sikoltozó rajongóinak. Én mindig ámulva figyelem az előadását. Nem is igazán lehet elmondani, mert ezt látni kell, azt a kapcsolatot, ami köztük van. Annyira imádják őt, annyi szeretetet, és támogatást kap. Egyszerűen csodálatos, és irigylésre méltó, de megérdemli, mert mindenért keményen megdolgozott.

Amikor kiértem a turnébusz konyhai részlegébe, kivettem a hűtőből a tejet, majd öntöttem magamnak egy pohárba, aztán leültem az ablak mellé, és csak néztem ki az útra, de sajnos nem láttam semmit, mivel korom sötét volt. Csak néha jött velünk szembe egy-egy autó, ami kicsit bevilágította az úttestet, de az is ritka volt. Szerettem itt lenni a turnén, és egyik városból a másikba menni, viszont a buszon való éjszakázás nem volt a kedvencem, mert sokszor nem tudtam aludni, de minden mást imádtam. A koncerteket, az éneklést, hogy rengeteg városba eljuthattam, amikben eddig még nem voltam, és, hogy a nap 24 órájában azzal lehettem, akit a legjobban szeretek. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az emlék, amikor 2 hónapja felajánlotta nekem Scooter, hogy esetleg menjek velük, és, hogy Justin, milyen lelkesedéssel győzködött, hogy egyezzek bele a szerintük szuper ötletükbe.

- 2 héttel a turné előtt, érted? Mégis honnan szerezzek 2 hét alatt egy énekest, aki elvállalja, és velem jön?- nézett rám aggódva, idegesen.
- Nem tudom, de próbálj meg nyugodt maradni. - simogattam a hátát, nyugtatásképpen, de nem igazán használt, mivel felpattant mellőlem, majd le-fel kezdett el járkálni a nappaliban.
- Hogy maradhatnék nyugodt? – kérdezte.
- Idegeskedéssel nem érsz el semmit. - mondtam. Tudtam, hogy én nem teljesen érthetem most ezt, és nem is tudtam magam beleképzelni az ő helyzetébe, és nem is igazán voltam biztos benne, hogy mit kellene mondanom, egyszerűen csak nem akartam, hogy ideges legyen.
- Justin, Ashleynek igaza van. - szólalt meg most Pattie is. - Elhiszem, hogy ez most nem a legjobbkor jött, de mi lenne, ha ezt majd inkább holnap beszélnétek meg? Ma már úgysem tehetsz semmit.
Justinéknál voltunk, és hármasban vacsoráztunk az anyukájával, amikor megjelent Scooter, és közölte a hírt, miszerint a banda, aki Justinnal ment volna a turnéra, lemondta, az utolsó pillanatban. Ő is dühös volt, és fogalma nem volt, hogy most mit tegyenek.
Justin kétségbeesetten megrázta a fejét, majd leült az egyik szabad fotelbe, és beletúrt a hajába.
- Igazából, nekem van egy ötletem. - mondta Scooter, kicsit bizonytalanul.
- Mi? – kapta fel Justin azonnal a fejét, és kíváncsian nézett a menedzserére, aki viszont rám emelte a tekintetét, és csak nézett rám. Nem értettem, hogy mit akar, de amikor minden szempár rám szegeződött, kezdtem magam kicsit kellemetlenül érezni.
- Mi van? - kérdeztem értetlenkedve.
- Szerintem nem rossz ötlet. - mosolyodott el Pattie. Most itt rajtam kívül mindenki érti, hogy mi van?
- Valaki beavatna, hogy mégis miről beszéltek? - szólaltam meg újra, felháborodva.
- Scooter arra gondolt, hogy esetleg te jöhetnél velünk. - avatott be Justin, mire én hitetlenkedve felnevettem, mintha egy jó viccet mesélt volna, de amikor láttam az arcukon, hogy ezt nem viccnek szánták, azonnal elkomolyodtam.
- Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan. - mondtam és adtam nekik egy jelentőségteljes pillantást, hogy ezt verjék ki a fejükből.
- Miért? Szerintem is szuper lenne. Képzeld el, hogy az egész turnén együtt lehetünk majd, és nem kell egymástól több hétre, vagy akár hónapra is elválnunk egymástól. - hadarta el Justin, majd átült mellém, a kanapéra.
- De.. de, én.. - dadogtam, mivel nem találtam a szavakat, majd sóhajtottam egyet, és újra belekezdtem. - Én még nem vagyok felkészülve egy turnéra.
- Ugyan már, hidd el, hogy minden rendben lesz, imádni fognak téged. - biztatott.
- Nem is tudom. Szerintem keresned kellene valaki jobbat.
- Nekem te vagy a legjobb, Ash. Kérlek. - nézett rám, kérlelő szemekkel.
- Figyelj, nem, muszáj most eldöntened, beszélek Katievel, ha akarod. - mondta Scooter. Katie a menedzserem volt.
- Jó, az úgy jó lesz, én pedig átgondolom még ezt. - mosolyogtam a velem szembe ülő szerelmemre, aki vigyorogva nézett rám, mintha már tudná, hogy úgyis vele fogok menni.

Így is lett, most itt ülök a turnébuszon, úton Boston felé, egy újabb koncertre tartva, tejet iszogatva, miközben már réges-régen az igazat, álmát kellene aludnom, Justin mellett. Katie, a menedzserem is jó ötletnek tartotta, szerinte hatalmas lehetőség lenne nekem, ha Justin Bieberrel mennék turnézni, mert ez nagyot dobhat rajtam, és így talán beindulhat a karrierem. Igazából nekem is tetszett, csupán féltem. Attól, hogy esetleg Justin rajongói nem fognak majd szeretni, vagy gorombák lesznek velem, az után, hogy kikerültek azok a képek rólunk. Nem volt alaptalan a félelmem, mivel amikor megtudták, hogy én megyek Justinnal, először sok utálkozó véleményt kaptam, de aztán elfogadtak, és mostanra már megbékéltek a ténnyel, hogy együtt vagyunk. Igazából úgy vannak vele, hogyha Justin boldog, akkor ők is, és én ezt egy nagyon aranyos dolognak tartom.
Persze a szüleim már kevésbé voltak feldobódva a turné ötletétől. Természetesen büszkék voltak rám, amiért egy ilyen lehetőség állt előttem, és nem akartak a sikerem útjába állni csak szomorúak voltak, amiért itt hagyom őket. Egy percig sem akarták megakadályozni, hogy elmenjek, nem szóltak bele, hagyták, hogy saját magam döntsem el. Amikor elbúcsúztunk egymástól szeptemberben, anyu még el is pityeregte magát, ami engem is sírásra késztetett. Az X-Faktor idején is nehéz volt, hogy annyi időre elmentem tőlük, még ha találkoztunk is közben, de most teljesen más lesz. Örültem, hogy Justin legalább itt lesz, mert így sokkal könnyebb volt az egész. Jól éreztem magam, az egész csapat, Pattie, Scooter, és mindenki, nagyon kedves volt velem. Egyszerűen imádnivaló volt mindenki. Itt tényleg úgy érezhetted magad, mintha otthon lennél. Mintha ők lennének a második családod.
- Hát te, mit keresel itt? - hallottam meg a hátam mögött Justin álmos, rekedtes hangját, és ezzel kiszakított a gondolataimból. Hátranéztem, és egyik kezével a szemét dörzsölte, miközben másik szemével hunyorítva nézett rám. A haja össze-vissza, kócosan állt, ami megmosolyogtatott. Látni lehetett, hogy most kelt ki az ágyból. Csak egy fekete Calvin Klein boxer alsó volt rajta, a felsőtestét nem takarta semmi. - Miért nem alszol? Baj van? - kérdezte aggódva, miközben közelebb jött, és leült mellém. A lábaimat az ölébe vette, majd közelebb csúszott, és adott egy puszit az arcomra.
- Dehogyis. - ráztam meg a fejemet. - Csupán nem tudtam aludni, és nem akartalak téged is felébreszteni, ezért kijöttem ide, és szomjas is voltam. - emeltem fel a kezemben lévő bögrét, ami mostanra már üres volt, ezért letettem az asztalra, majd újra az utat kezdtem el nézni.
- Biztos minden rendben? - suttogta.
- Igen. - bólintottam, és újra ráemeltem a tekintetem. - Csak elgondolkoztam. - mosolyogtam rá, és úgy helyezkedtem, hogy át tudjam ölelni a derekát, és neki tudjak dőlni a mellkasának. Fejemet a nyakához fúrtam, és adtam rá egy puszit, mire kicsit összerezzent.
- Min? - érdeklődött kíváncsian, majd ő is átölelt, és elkezdte simogatni a hátamat, ami nagyon jól esett. Imádtam, amikor ezt csinálja, amikor ilyen apró, kis gyengéd gesztusokkal fejezi ki, hogy törődik velem, és, hogy szeret.
- Csak kettőnkön és a turnén.
- Értem. – mondta, és elhúzta az utolsó magánhangzót a szóban.
- Tudod, olyan furcsa, hogy még szinte csak az elején vagyunk a kapcsolatunknak, de már most olyan sok mindenen mentünk keresztül.
- Igazad van, de nem számít, végül is az a lényeg, hogy túljutottunk ezeken, és most itt vagyunk egymásnak. Meg persze, alapból nem egy szokványos kapcsolat a miénk.
- Igen, tudom. – bólintottam, aztán felnéztem rá, mosolyogva, majd adtam egy puszit az arcára, minek hatására, még jobban magához húzott. – Emlékszel arra, amikor először beszélgettünk a próbán, és együtt énekeltünk azt a Katy Perry dalt?
- Igen, hogy is felejthetném el, hiszen én már akkor beléd szerettem.
- Jaj, ne kamuzz. – forgattam meg a szememet, majd oldalba ütöttem játékosan, mire ő felkuncogott.
- Na jó, nem, de amikor a Mistletoet énekeltük, akkor már tényleg éreztem valamit irántad. Azt hiszem, akkor kezdtek bennem komolyabbá válni az érzések.
- Bennem is. Dühös voltam rád, amiért ilyen hatással vagy rám. – nevettem. – Már akkor is nehéz volt neked ellenállni.
Tudtam, hogy ezzel a kijelentésemmel csak növelem, az amúgy is nagy egóját.
- Tudom, hogy lehetetlen engem visszautasítani. – mondta beképzelt hangom, mire én újból oldalba ütöttem. – Na, ne bánts. – méltatlankodott. – Mindig bántasz. Emlékszel, amikor először megcsókoltalak? Akkor is megütöttél.
- Azt megérdemelted! – tartottam fel a kezemet, majd hirtelen felültem, hogy szembe legyek vele, és lássam az arcát.
- Nem is igaz. Tudom, hogy élvezted. – vigyorgott rám.
- Nem, egyáltalán nem! – ráztam a fejem. – Akkor még tényleg nem akartam tőled semmit. – nevettem.
- Komolyan?
- Igen, komolyan, és nagyon dühös voltam rád. – bólintottam.  – Én tényleg nem akartam megcsalni Austint. Bűnösnek éreztem magam. – hajtottam le a fejemet, ahogy eszembe jutott az, ex-barátom, akivel sajnos nagyon csúnyán váltunk el.
- Héj, ne gondolj rá, oké? Már nem számít. – mondta halkan, és közelebb hajolt hozzám, kezét az állam alá tette, és gyöngéden felemelte a fejemet, hogy ránézzek. – Ne rágódj a múlton, és kérlek, próbálj csak a boldog pillanatokra emlékezni, rendben?
- Rendben. - suttogtam.
- Én azért örülök, hogy így alakultak a dolgok.
- Én is. Még ha küzdöttem is ellene, végül beláttam, hogy nincs értelme, és beléd szerettem. Furcsa, nem? Mármint, soha nem gondoltam volna még akkor, amikor jelentkeztem az X faktorba. Annyi minden történt az óta. Hihetetlen. – suttogtam, és közben az alsó ajkamba haraptam, ahogy visszagondoltam rá.
- Igen, tényleg az, és lehet, hogy nem volt minden közös pillanatunk boldog, de én nem változtatnék semmit, mert ha nem így történtek volna a dolgok, akkor talán most nem lennél itt velem, és nem lennénk együtt. – ő is hasonlóan halkan beszélt, mint én.
- Tudom, csak kicsit mégis rossz, hogy ilyen úton jutottunk el ide, hogy ennyi negatív dolgon kellett átmennünk, mire végre együtt lehettünk, és azt is tudom, hogy ez részben az én hibám volt. Sajnálom. – néztem mélyen a szemébe, hogy lássa, tényleg bánom, hogy így történt.
- Ne tedd, tényleg, Ashley. Nem a te hibád, én hiszek benne, hogy ennek így kellett történnie, hogy ez volt a helyes út, amin együtt közösen végig mentünk. Most már ne gondolkozz ezeken, kérlek. Csak az legyen a szemed előtt, hogy most már minden rendben, magunk mögött hagytuk a múltat, a rossz dolgokat, és ha még hosszú ideig tartott is, de végre itt vagyunk, együtt. Érted?
- Igen. – suttogtam, sőt, szinte csak tátogtam. – Annyira szeretlek Justin, el sem tudod képzelni. Én hiszem, hogy ez, ami köztünk van, ez komoly lesz, és különleges. Szeretném, hogy így legyen.
- Így lesz, bízok benne. – mosolygott, aztán az ölébe húzott. – Szeretlek Ash. – mondta, aztán ajkait az enyémekre helyezte, és lágyan megcsókolt. Szerelmesen, gyöngéden, hogy érezzem, ő mindig itt lesz, hogy ami köztünk van sosem fog elmúlni, és én elhittem, hogy a mi kapcsolatunk örökre szól, és sosem lesz vége.

                                                                                                                                Vége

Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt rész, nem keresek felesleges kifogásokat, mert nem tudnám megmondani, hogy miért nem volt, ezért inkább csak annyit mondok újra, hogy sajnálom. Remélem, hogy nincs harag. Azt is sajnálom, hogy ez az utolsó rész, tudom, hogy hirtelenül jött, de egyszerűen már nem volt ötletem, és nem akartam értelmetlen dolgokkal húzni a folytatást. Remélem, hogy megértitek.
Köszönöm nektek a sok komit, hogy mindig türelmesen várátok a részeket, remélem, hogy az utolsóval sem okoztam csalódást, és tetszett nektek. Kérlek titeket, hogy majd legalább pár szóban írjátok le az egész sztoriról a véleményeteket. Köszönöm♥