2012. szeptember 25., kedd

13. rész



(zene)

Az este további része nagyon jól telt, és gyorsan. A zsűrinek tetszett a Justinnal való éneklésem, igazán megdicsértek. Kicsit még piszkáltak is minket, hogy talán túl romantikusra sikeredett, és biztosan van köztünk valami. Én természetesen fülig pirultam, tagadtam és azonnal Austinra gondoltam, akinek bizonyára már kevésbé tetszett a kialakuló helyzet. Demi látta rajtam, hogy zavarban vagyok, ezért rászólt a zsűritagokra, hogy most már hagyjanak békén, akik aztán befejezték a piszkálódást.
Sajnos, mint minden show végén, most is búcsúzni kellett valakitől, aki ezúttal Rick volt. Sajnáltam őt, de mégis, hatalmas öröm volt számomra, hogy én továbbjutottam, és bekerültem a döntőbe. Boldogan ugrottam Demi nyakába miután meghallottam a nevemet, aztán gyorsan hátrafutottam a színfalak mögé, ahol Justin vigyorgó tekintetével találtam szembe magam. Minden szó nélkül megöleltem, ő pedig nevetve karolta át a derekamat.
Azt hittem, hogy ezt az estét már semmi nem ronthatja el, ám mégis tévedtem. Amikor vége lett a műsornak, és a nézők szedelőzködni kezdtek, megkerestem Austint, majd bementünk az öltözőmbe. Nem volt valami jó kedve, sőt, kicsit talán sértettnek tűnt.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle miután leült az öltözőmben lévő kanapéra, én pedig elhelyezkedtem az ölébe.
- Semmi. - dünnyögte, de én jelentőségteljesen néztem rá, így egy sóhajtás után belevágott. - Kicsit túl félreérthető volt a produkciótok, nem gondolod? Még a mentorok is észrevették.
- Ugyan már, ez kell Austin. Így sokkal megnyerőbb volt az egész, mintha csak ott álltunk volna egymás mellett. Ne legyél féltékeny, megbeszéltük már ezt, nem? Én téged szeretlek, senki mást. - ráztam meg a fejemet, és próbáltam őszintén ránézni. - Ez csak egy egyszerű fellépés volt, hidd el, semmi jelentősége nincs.
- Értem, de akkor is, olyan furcsa volt látni, hogy olyan közel voltatok egymáshoz, szinte majdnem lesmárolt a színpadon. - mondta, nekem pedig azonnal eszembe jutottak azok a gondolatok, amik a fejemben voltak, amikor befejeztük az éneklést.
- Nem történt semmi. - hazudtam a szemébe, és ettől azonnal hatalmas bűntudatom lett. - Hiszel nekem, ugye?- kérdeztem. - Tudod, hogy szeretlek.
- Tudom. - bólintott, aztán végül megjelent egy kis mosoly az arcán. - Én is szeretlek. - érintette ajkait az enyémekhez, aztán megcsókolt. Furcsa volt Justin csókja után az Austiné. Nem akartam Justinra gondolni, mert mégis milyen már az, hogy egy másik fiú jár az eszemben, miközben a barátommal csókolózok? Szánalmasnak éreztem magam. - Egyébként pedig fantasztikus voltál, annyira büszke vagyok rád! - mondta, amikor szétváltunk. - Gratulálok, hogy bejutottál a döntőbe. - simított végig az arcomon, ugyanúgy, ahogy Justin, amikor gratulált nekem. Ashley, elég!
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Figyelj, gyorsan átöltözök, és mehetünk, jó?
- Rendben. - bólintott.

Megbeszéltük a többiekkel, hogy most bulizunk kicsit a műsor után, és most szerencsére Austin is velünk tart. A ruhát még délután elhoztam magammal, ami egy fekete kis mini volt. Nem zavartattam magam Austin előtt, amúgy is látott már, semmi okom nem lett volna rá, hogy szégyenlősködjek, így nyugodtan kezdtem el előtte vetkőzni.




- Mi lenne, ha inkább kihagynánk a bulit? - éreztem meg hirtelen derekam körül a kezét.
- Ne már. - fordultam vele szembe nevetve. - Már megígértem.
- Tudom, de akkor is. Úgy hiányzol. - suttogta az arcomba, és apró kis puszikat adott a nyakamra.
- Austin most ne, nem lehet. - ráztam a fejemet.
- De miért?
- Mert megvan. - hazudtam, fogalmam sincs, hogy miért. Összeszorítottam a szememet, és közben gondolatban mindennek elhordtam magam. Nem értettem miért hazudtam.
- Kár. - biggyesztette le az ajkait, és közben szomorúan nézett rám. Engesztelésképpen adtam neki egy hosszú csókot, aztán pedig hagyott felöltözni.
Amikor kész lettem a többi holmimat otthagyva, kézen fogva mentünk ki a kis szobából az előtérbe, ahol Kelly, Leo, Chuck és a barátnője Sharon már vártak ránk.
A szórakozóhely ahová mentünk nem volt messze, gyalog 10 perc volt az egész út, és közben jókat beszélgettünk. Amikor aztán odaértünk a lányokkal befoglaltunk egy üres helyet, a fiúk pedig elmentek nekünk koktélokért. A hely nagyon jól nézett ki, a zene is szuper volt, és gondoltam, hogy jó hely lehet, mivel nagyon sokan voltak. Szememmel a tömeget pásztáztam, aztán megakadt a szemem valamin. Vagy inkább valakin. Justin az egyik nem messze lévő boxban ült pár fiúval, és ő is éppen engem nézett. Kivillantotta fehér fogait, majd rám kacsintott, mire én nevetve megráztam a fejemet, aztán figyelmemet Austinnak szenteltem, aki pont ideért az italommal.
- Köszönöm. - vettem el tőle, amikor leült, és hála képen egy hússzó csókot nyomtam ajkaira. Nem tudom, hogy tényleg hálaképpen volt-e, vagy csak azért, hogy Justin lássa, nem vagyok szabad. Fogalmam sem tudtam, miért teszek ilyen butaságot, mindenesetre tudtam, érdekes estének nézünk elébe.
Igazam is volt, ugyanis amikor visszajöttünk a mosdóból a csajokkal, azt vettem észre, hogy Justinék átültek hozzánk, és éppen nagy nevetésbe vannak Austinnal és Chuckkal. Várjunk csak, Austin és Justin? Egy apró pillanatra nagyon megijedtem, mi van, ha az-az idióta Bieber mindent elmondott neki, de aztán rögtön eljutott, hogy akkor biztos nem nevetnének együtt, így kicsit nyugodtabban ültem le melléjük.
- Hát te? - kérdeztem tőle, miután beleittam a koktélomba.
- Chuck megkért, üljünk át ide. - vont vállat, és közben folyamatosan vigyorgott. Látszólag élvezte a helyzetet, velem ellentétben. - Mondd csak Austin, elkérhetem tőled egy táncra? - fordult szerelmem felé, én pedig azonnal nagy szemekkel néztem rá. Mi van?
- Öhm, tőlem oké, ha ő is akarja. - nézett rám kérdőn a párom.
- Hát, nekem mindegy. - vontam vállat, mert eléggé furán jönne ki, ha most visszautasítanám, így amikor felállt, megfogtam a felém nyújtott kezét, és követtem őt a tömegbe. Azt hittem, hogy a közepére akar menni, ám ő kivezetett a tömegből, aztán a klubból is a hátsó bejáraton keresztül.
- Mit csinálsz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Miért jöttünk ki? Nem táncolni akartunk?
- Nem mondtad el Austinnak mi történt közöttünk. - mondta, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. Tátott szájjal néztem rá, nem tudtam, mit akar ezzel. - Talán azért, mert mégsem szereted annyira, minthogy azt mondod.
- Azért nem mondtam el neki, mert nem tartom fontosnak. Számomra nem jelentett semmit. - vágtam ki magam gyorsan.
- Ugyan már, Ashley. Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. - nevetett fel, és közben egy lépéssel közelebb jött, én viszont hátráltam. - Tudom, hogy nem vagyok közömbös a számodra.
- Nem érdekel, hogy te mit hiszel. Szeretem őt, és nincs hozzád semmi közöm, soha nem is lesz! Most viszont megyek vissza, ugyanis nem vagyok hajlandó tovább folytatni ezt a beszélgetést. - lettem dühös egy pillanat alatt, és már fordultam volna meg, ám ő elkapta a karomat, és magához húzott. Pár milliméterre voltunk egymástól. A szemei csillogtak, az enyémek pedig dühösen néztek vissza rá.
Nem gondolkozott sokáig, az ajkait az enyémekre nyomta, és erőszakosan kezdett el csókolni. Először tiltakoztam, ám amikor a nyelve utat tört az ajkaimon keresztül a számba nem bírtam tovább, felengedtem, és visszacsókoltam. Kezeim automatikusan indultak felfelé, és túrtak bele barna hajába. Szorítottam őt magamhoz, míg ő kezei a testem minden egyes pontját feltérképezték, majd fenekemet álltak meg. Akkor tértem magamhoz, amikor erősen bele markolt. Ellöktem őt magamtól, és egy hatalmas pofon után, dühösen mentem vissza a klubba.


Sziasztok, itt is van az új rész! Remélem tetszett! :)
u.i: a szavazásnál már több mint 50-en szavaztatok, és ez nagyon jól esik, de akkor nem értem, ha ilyen sokan olvassák a sztorit, akkor miért csak ennyien írnak komit? Nagyon jól esne, ha kicsit többen írnátok, legalább pár szót. Nagyon sok dolgom van mostanában, mégis mindig szakítok időt a rész megírására, akkor kérlek titeket, hogy ti is szánjatok pár másodpercet a vélemény megírására. Köszönöm! :)

6 megjegyzés:

  1. Jújj. Hát mi van itt, kérem? Ash hazudik a barátjának, hogy ne kelljen lefeküdnie vele? JUSTIN MIATT? :D Aztán meg visszacsókol neki!!! Hello, itt a Bieber-sárm, aminek senki nem tud ellenállni. :D:D:D Oké, abbahagytam. Kicsit túl pörögtem ettől a résztől, bocsi. :D Juju azért elég merész, szerintem az a pofon sem tántorítja el a terveitől. Legalábbis nagyon ajánlom neki, hogy ne. :D Jaj, de kell az az új rész. :) Eddig ez a kedvencem.
    Puszi
    Bea ♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik!!! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úú baromi jó lett nagyon várom a kövit,és nagyon tetszik ahogy fogalmazol meg egyáltalán ahogy írsz:)<3

      Törlés
  3. omg..xd Ash és ahw..*o*
    Ash hamarosan utat tör az érzéseinek?! olyan jó lenne..
    azért sajnálom Austint.. de majd talál valaki mást xdxd
    Ash + Jus <3 kövitttt!!
    Bye.. ^^

    VálaszTörlés
  4. Imádlak titeket, köszönöm szépen, hogy írtatok!! :)

    VálaszTörlés