2012. szeptember 22., szombat

12.rész


Izgatottság. Ez az a szó, amivel most a legjobban jellemezni lehetett volna engem. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz a mai este. Féltem, hogy elrontom megint, mint ahogy a múlt héten, de Demi, és Justin is biztosított arról, hogy jól begyakoroltuk a dalokat, és szuper leszek. Hittem nekik, mást úgysem nagyon tudtam volna tenni.

- Várom már, hogy a színpadon legyél. - suttogta a fülembe Austin.
- Remélem, hogy nem fogom elrontani. - sóhajtottam.
- Nyugi, fantasztikus leszel. - puszilt meg. - Bízok benned. - mosolygott, mire én megcsókoltam.

Austin kb. fél órája érkezett meg, én pedig az óta el sem mozdulok mellőle. Nem láttam már két hete, és nagyon hiányzott.

- Ashley. - jött oda hozzánk Demi, pont akkor, amikor szétváltunk. - Ne haragudjatok, de jönnöd kellene. Hamarosan kezdés. - mosolygott.
- Rendben. - bólintottam. - Kívánj sok szerencsét. - suttogtam Austin ajkaiba.
- Sok szerencsét édesem. - nevetett fel, majd kaptam még tőle egy rövid kis szerencse csókot, aztán ő elment, hogy elfoglalja a nézők között a helyét, én pedig Demi után mentem.
http://www.youtube.com/watch?v=fsMQVsUxqSk

Én harmadiknak léptem színpadra, és nagy szerencsémre tetszett a zsűrinek a produkcióm, és úgy hallottam a hatalmas tapsból, hogy a közönségnek is. A mentorok jó szavakkal illettek, azt mondták, hogy jobb volt, mint a múlt héten, én pedig ettől nagyon boldog voltam. Mosolyogva szaladtam le a színpadról, ahol a többiek gratuláltak nekem.

Tekintetemmel Justin kerestem, de nem találtam, sőt, most, hogy belegondolok, még nem is láttam ma. Végül nem törődtem vele, és inkább elindultam az öltözőmbe, hogy átöltözzek, a Justinnal közös számunkhoz. Egy kis fehér ruhában leszek, ami át van kötve a derekánál egy fekete masnival. Nekem nagyon tetszett az egész, imádtam ezt a ruhát.

Már készültem vissza a többiekhez, amikor megláttam Justint. Háttal állt nekem, telefonált, de amikor közeledtem, hirtelen megfordult.  Gondolom a cipőm kopogására. Hatalmas mosoly kerekedett az arcára, amikor meglátott, majd gyorsan lerázta azt, akivel beszélt.

- Szia. - köszönt. - Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. - pirultam el. - Te is jól nézel ki. - haraptam be az alsó ajkamat. Valóban így volt, eszméletlenül festett.
- Mi kezdünk. - mondta.
- Tudom. - bólintottam félve. - Jók leszünk?

- Legjobbak. - bólintott. - Nyugi, minden rendben lesz. Előbb is fantasztikus voltál. - simított végig az arcomon.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Tudom, még soha nem kértem ilyet, de.. megölelnél? - kérdeztem halkan, ő pedig szó nélkül teljesítette a kérésemet. Magához húzott, és szorosan szorított a karjaiban, majd én is átkaroltam őt, és végigsimítottam a hátán.
- Ne félj, nincs okod rá, jók leszünk, imádnak téged. - suttogta a fülembe, nyugtatásképpen pedig a hátamon jár fel-le a keze.
- Remélem. - mondtam, amikor elváltam tőle, és felnéztem az arcába. A szokásos kaján vigyor helyett most egy őszinte mosoly volt rajta. - Na gyere, menjünk oda a többiekhez.
- Oké. - bólintott, és elindultunk.

- Kész vagytok? - kérdezte Demi, aki hátra szökött a műsor reklám ideje alatt.
- Azt hiszem. - mondtam félve.

Justin viszont teljesen nyugodt volt. Lazán nevetgélt Rickkel és Chuckkal. Egy kicsit sem mutatta, hogy esetleg izgulna. Nem csodálom, már rengetegszer állt színpadon, a közönség imádja őt, mitől kellene félnie? A válasz egyszerű, semmitől.

- Demi, már menj vissza a helyedre. - szólt oda hozzánk az egyik stáb tag, ő pedig bólintott.
- Jók lesztek. - szorította meg a kezemet, aztán már ott sem volt. Helyét Justin váltotta fel, és vigyorogva nézett rám.
- Ne gondolj a közönségre, a zsűrire, senkire! Csupán rám, és a dalra. Semmi másra, csak képzeld azt, hogy ketten vagyunk az egész stúdióban, és egymásnak énekelünk, és nincs körülöttünk senki. Tudod, úgy, mint a próbákon. - próbált meg lelkesíteni.
- Rendben. - bólintottam. Kaptam még tőle egy puszit az arcomra, majd kimentem a színpadra.

http://www.youtube.com/watch?v=LUjn3RpkcKY

Elkezdtem énekelni, és amikor megtudták, hogy mi az, a közönség felsikított, de azonnal el is halkultak, így már csak az én hangom terítette be a stúdiót.

Justin 1:25-nél csatlakozott hozzám, és ha azt hittem, akkor voltak hangosak, amikor én kezdtem el, hát tévedtem. Szerencsére most sem sikítoztak sokáig, és amikor elhalkultak, akkor tényleg kizártam őket, és csak a mellettem álló fiúra figyeltem.

Olyan volt az egész, amilyen a próbákon, ugyanazok a mozdulatok, ugyanaz a zene, de mégis más. Élveztem, és tényleg romantikus volt. Milliméterek választottak el minket egy-egy résznél, és a testem pedig szorosan feszült néha az övéhez, amikor kezével magához húzott. Végig fogta a derekamat, és csak párszor engedte el.


Kiss me underneath the mistletoe,
Show me baby that you love me so-oh-oh
Oh, oh ,ohhh


Énekeltük az utolsó szavakat, egymás ajkaiba, majd amikor befejeződött a dal, és elkezdett tapsolni meg sikoltozni a közönség, akkor eszméltem fel, hogy nem csak ketten vagyunk.

 
Azt hittem, hogy meg fog csókolni, és talán viszonoztam volna, de amikor eszembe jutott, hol vagyunk, és Austin is itt van, zavartan távolodtam el tőle, lehajtott fejjel, ő pedig csak mosolygott.

- Húha. - jött be a színpadra a műsorvezető, és karolta át Justin vállát. - Ez nem semmi volt. - vigyorgott. - Mondd csak Justin, milyen volt Ashleyvel dolgozni?
- Fantasztikus. - mondta a mikrofonba, közben pedig rám nézett. - Nagyon jó volt, ő egy csodálatos lány, gyönyörű  énekhanggal, igazán könnyű és jó volt vele a közös gyakorlás. Én élveztem, és csak remélni tudom, hogy ő is. - nevetett fel.
- Mit mondasz Ashley, élvezted? - fordult ezúttal felém.
- Hát persze. - bólintottam, de még mindig zavarban voltam. - Justin egész végig szuper volt, hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy vele énekelhettem.
- Méghozzá nem is akárhogy. - nézett ránk elismerően. - Köszönjük Justin, most pedig hallgassuk meg a zsűri véleményét. - mondta, aztán a mentorok felé fordultunk, Justin pedig hátraszaladt a színfalak mögé.



Sziasztok, itt is a rész, remélem, hogy tetszett, és leírjátok majd a véleményeteket, sokat jelentene! :) köszönöm szépen. Ja, és szavazni még mindig lehet! :)

8 megjegyzés:

  1. Vááááá. Mi lesz ebből? Austin ezt gondolom nem nézi, majd jó szemmel. Romantikus volt a közös éneklés, de azt hittem tényleg megcsókolja.:) Imádtam. De ugye most, hogy nem lesznek kötelező próbák, azért még fognak találkozni?! Nehogy eltűnjön Justin! Hol tartanak amúgy a versenyben? Gondolom annak is hamarosan vége lesz, és én nagyon kíváncsi vagyok már, hogy mi lesz azután Ashleyvel. Várom a következőt. :)
    Puszi
    Bea ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D ah, az túl olyan, nem tudom milyen lett volna, ha Justin lesmárolja a színpadon.. nekem az nem tetszett volna, ha más írja ezt a sztorit és én azt olvasom.. :D
      Egyébként pedig nyugi, nem fog eltűnni Justin, és a versenynek pedig már nemsokára vége. Már csak egy kis összefoglaló lesz majd rla :))
      köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  2. Szia!(:
    Amikor komit írok,mindig megvagyok egy imádommal,mert azt érzem,hogy nem tudok többet mondani róla,de ez olyan fantasztikus. Annyira aranyosak és alig várom,hogy összejöjjenek,vagy legalább Austin ne legyen a képbe(:
    Siess(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Gyakran én is így vagyok vele, hogy nem sokat tudok írni, de mégis szeretem kicsit jobban kifejteni a véleményemet, mert tudom, hogy annak az író sokkal jobban örül! :)) Egyébként pedig köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszik! :))

      Törlés
  3. Hey! :)
    Nagyon tetszik..:$ <3
    kövit kövit kövit.. ^^
    nincs sok időm, de amint meglátom hogy rész van egyből szakítok rá időt.. és ahhw. nem bántam meg! :)
    Puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos nekem sincs mostanában sok időm az iskola miatt, de azért próbálok időt szánni az írásra és az olvasásra is:)
      Köszönöm szépen a komit! :))

      Törlés
  4. Szia! Mint új zugolvasód kötelességnek érzem, hogy megosszam veled a véleményem. Tetszik a történeted, ez a rész meg különösen jó volt. Tetszik, hogy Ash nem adja meg magát, s köti az ebet a karóhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Üdvözöllek akkor, ha új vagy, remélem, hogy továbbra is fogod olvasni a sztorimat, és tetszeni fog! :) Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés