28. rész

http://www.youtube.com/watch?v=mk48xRzuNvA

Azonnal elöntötte az agyamat a düh, amikor felfogtam, hogy mi történt, így átszeltem a köztünk lévő távolságot, és teljes erőből mostam be egyet Austinnak. Hirtelen jött neki az ütésem, nem számított rá, így megtántorodott, és majdnem elesett, ám végül sikerült megkapaszkodnia.  
- Mégis mit képzelsz? - ordított rám, majd azonnal visszaütött. Pokolian fájt, de nem érdekelt. Annyira hihetetlenül dühös voltam, szét akartam verni ezt a rohadékot, amiért kezet emelt Ashleyre, így a fájdalommal nem törődve, egy újabb ütést mértem rá.
- Elég! - hallottam meg Ashley kétségbeesett hangját, de nem törődtem vele, mindaddig, ameddig nem állt be közénk, és próbált szétválasztani minket. - Azonnal fejezzétek ezt be!
- Ash..  - szóltam, és próbáltam eltolni magamtól, hogy maradjon ki ebből.
- Mi folyik itt? - hallottam meg hirtelen egy számomra idegen hangot az emeletről, odakaptam a tekintetem, és Ashley apukája volt az. Összehúzott szemöldökkel jött le a lépcsőn, és mérgesen nézett rám és Austinra.
- Justin, kérlek, nyugodj meg. - mondta Ash, figyelmen kívül hagyva az apját,  és kényszeríttet, hogy ránézzek. Amikor megláttam könnyektől teli szemét, legszívesebben újra megütöttem volna Austint, amiért fájdalmat okozott neki, de ez helyett magamhoz húztam, és a mellkasomhoz szorítottam.
- Valaki árulja el, hogy mi történt! - mondta újra Ashley apukája, így rákaptam a tekintetemet, de mielőtt válaszolhattam volna, megelőztek.
- Az, hogy a lányod ribanc. - válaszolta Austin.
- Mi? - nézett rá hitetlenkedve.
- Kérdezd meg tőle, gyerünk Ashley, mond el! Mondd el, mekkora egy hálátlan ribanc vagy!
- Válogasd meg a szavaidat Austin! A lányomról beszélsz!
- Én mindent megadtam neked! Mindent, neked mégsem volt elég! - folytatta, figyelmen kívül hagyva Ashley apukáját. - Szerettelek, és azt hittem, hogy te is szeretsz engem! - szemei villámokat szórtak miközben undorodva nézett felénk. - Persze, megértem. - nevetett fel keserűen. - Ki vagyok én Justin Bieberhez képest? Senki. - köpte a szavakat.
- Ne mond, ezt kérlek. - suttogta. - Nem így akartam. Soha nem akartalak bántani.
- Hazudj még a szemembe! Nevetséges és szánalmas vagy. Megérdemlitek egymást, remélem vele boldog, leszel, ha már velem nem tudtál az lenni. Én végeztem veled, örökre. - rázta meg a fejét, majd megfordult, és elhagyta a házat.
Ashley zokogva borult a karjaimba, én pedig nyugtatásképpen a hátát simogattam.
- Semmi baj. - suttogtam a fülébe.
- Ashley, azonnal mondd el, hogy mi történt. - követelte az apukája.
- Apa, kérlek ne most, jó? - fordult felé, de csak akadozva tudott beszélni. - Mindent el fogok mondani, de nem most. Egyszerűen nem vagyok rá képes. - motyogta. - Csak fel akarok menni a szobámba, jó?
- Aggódom miattad.
- Nem kell. – rázta meg a fejét.
- Én nem úgy látom, mondjátok el, kérlek, hogy mi történt. - kérdezte aggódva, és ezúttal rám nézett.
- Elfogom, de majd később. Ne haragudj apu.
 - Jól van. – bólintott végül. – Ahogy akarod, édesem.
Ellépett tőlem, és megölelte az apukáját, majd egy puszit is adott neki. - Ne aggódj. - mosolygott rá halványan, aztán megfogta a kezem, és elindult fel az emeletre magával húzva engem is. Kicsit furcsának éreztem ezt a helyzetet, mert az apja furcsán méregetett, és gondolom, nem értette, hogy most mégis mi van. Nem így terveztem az apjával lévő első találkozásomat.
Amikor beértünk a szobájába, ő elengedte a kezemet, és azonnal az ágyához ment, majd lefeküdt. Én becsuktam az ajtót, és csak azután követtem. Lefeküdtem mellé, majd magamhoz húztam.
- Annyira sajnálom, kicsim. - suttogtam a fülébe. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy kezet emeljen rád.
- Nem a te hibád. - emelte fel a fejét, hogy rám nézzen. - Nem fáj annyira, sokkal rosszabb a tudat, hogy egyáltalán képes volt erre. Tudom, hogy megérdemeltem, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha megfog ütni. - suttogta, és a szemei is könnyesek lettek. Megszakadt a szívem, hogy így kellett őt látnom.
- Egyáltalán nem érdemelted meg, soha, semmilyen körülmények között nem szabad megütni egy nőt. Nem a te hibád, Austin túl messzire ment azzal a pofonnal. - mondtam neki.
- Úgy szégyellem magam, Justin.
- Nem kell, neki kell szégyellnie magát, nem neked. Ne gondolkodj ezen, csak próbáld meg elfelejteni, ami történt, rendben? Itt vagyok veled, most már minden rendben lesz. Tudom, hogy nem akartad, hogy a média tudomást szerezzen erről, de majd együtt megoldjuk. Megígérem, hogy nem foglak magadra hagyni. – suttogtam.
- Köszönöm Justin. Nagyon szeretlek. – nézett fel az arcomba.
- Én is szeretlek, édes. – mosolyogtam rá, aztán letöröltem a könnyeket az arcáról, majd megcsókoltam. Lágyan, hogy éreztessem vele, tényleg számíthat rám, és ezek nem csak üres szavak voltak, amik az előbb elhagyták a számat. Azt akartam, hogy tudja, én soha nem bántanám őt.
Hálásan nézett rám, amikor elválltak egymástól az ajkaink, és egy kis puszi után, körbefonta a kezét a derekamon, majd szorosan hozzám bújt, és fejét a mellkasomhoz nyomta.
- Szeretnék aludni. – mondta halkan. – Itt maradsz velem?
- Persze. – válaszoltam, és megpusziltam a fejét. – Pihend ki magad, én nem megyek sehová.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. – suttogtam, és közben a hátát simogattam, hogy könnyebben el tudjon aludni. Nem telt bele sok időbe, amikor aztán a légzése egyenletessé vált, és elaludt. Tudtam, hogy nem szabadna itt lennem, mert más dolgom van és Scooter valószínűleg a haját tépi idegességében, de nem érdekelt. Most itt volt a helyem, vele. Nagyon zaklatott állapotban volt, és én nem akartam magára hagyni. Reméltem, hogy Scooter majd megérti.

Sziasztok, ezer millió bocsánat amiért 2 hétig nem volt rész, de egyszerűen nem ment az írás. 2 okból is.
Az első, hogy egy Justinos sztorit olvasok már 1 hete, mégpedig a Danger-t. Annyira jó, egyszerűen nem tudtam abba hagyni, de most végre elolvastam az első évadot, és rászántam magam az írásra.
A másik pedig, hogy akárhányszor mégis elkezdtem, mindent rossznak éreztem amit leírtam, és azonnal kitöröltem. Ezt sem gondolom a legjobb résznek, de remélem tetszett és nem haragszotok. Igérem a következő már hamarabb lesz! :)